"A demokrácia nem magától értetődő" – e szavakkal üzent az első női német kancellár a magyar népnek, hangsúlyozva, hogy a szabadság és a jogok megőrzése folyamatos erőfeszítést igényel.

Budapesten mutatta be könyvét Angela Merkel egykori német kancellár / Fotó: Animus Könyvek/ Fóthi Levente

Angela Merkel, született Angela Dorothea Kasner, 1954-ben látta meg a napvilágot Hamburgban. Csecsemőkorában családja az NDK területére költözött, miután édesapja lelkészként munkát kapott Templin környékén. Bár a Kasner család az egyházi-értelmiségi közegben viszonylag kényelmes életet élt, Merkel gyermek- és fiatalkorát erősen befolyásolta a keletnémet diktatúra, ami később politikai pályafutására is rányomta a bélyegét. Kritikusai és politikai ellenfelei gyakran támadták őt az NDK-s múltja miatt. Politikai karrierje előtt fizikusként végezte el tanulmányait, majd kvantumkémiai doktori címet szerzett, és a nyolcvanas évekig kutatóként dolgozott a keleti blokk tudományos intézményeiben. Ekkor ismerkedett meg első férjével, Ulrich Merkeltel, akinek nevét a mai napig viseli.

Merkel 2005. november 22. és 2021. december 8. között volt német kancellár, 2018-ig a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. Tizenhat éven át vezette Németországot, ő volt az első nő és az első keletnémet származású politikus a poszton.

Memoárjában sok mindent igyekszik tisztázni.

"Nem a félelem motivál, hanem az a vágyam, hogy az emberek megértsék, miért hoztam meg kancellárként azokat a döntéseket, amelyeket hoztam" - mondta Merkel. A beszélgetést vezető Bánszegi Rebeka, a 24.hu újságírója, négy fő témát emelt ki az egyébként hatszázötven oldalas mű összefoglalásaként: az NDK-t, Merkel női szerepét a politikai életben, a menekültválságot, valamint a Putyinnal ápolt kapcsolatát.

Merkel az elsővel szeretett volna kezdeni, "mivel az már a múlt része".

Merkel "ossi" (keletnémet) származása és a diktatúrában töltött gyerekkora időről időre felszínre kerül a politikai diskurzusban. Különösen a menekültválság idején vetődött fel, hogy ez a háttér befolyásolhatja döntéseit, mivel nem a "nyugati establishment" neveltje. Ugyanakkor sokan úgy vélik, hogy fizikusi képzettsége mellett ez az élmény is hozzájárult ahhoz a gyakorlatias és pragmatikus stílushoz, amely a keletnémet sztereotípián belül konszenzuskeresőként jellemezhető, és ami végül a kancellári sikeréhez vezetett.

"A nyugatnémetek között sokan nem tudták elképzelni, hogy tizenöt évvel az újraegyesítés után egy keletnémet személy lehet a német állam vezetője. Én viszont szerettem volna bizonyítani, hogy ez teljes mértékben lehetséges, miközben nem akartam elutasítani a származásomat" - fogalmazott. Merkel hangsúlyozta, hogy ő nem veleszületett európainak tartja magát, hanem "az európaiságot tanulta", hasonlóan ahhoz, ahogy a magyar vagy a lengyel társadalom is elsajátítja a demokrácia mivoltát.

Bár elismeri, hogy a származása árnyéka sosem hagyta el, amikor arról kérdezik, hogy nőként vagy keletnémetként nehezebb volt-e érvényesülnie, határozottan válaszol: nőként. Pályafutása kezdetén a CDU-t vezető Helmuth Kohl, egykori kancellár, azonnal nőügyi miniszterré nevezte ki, mivel úgy vélte, hogy az NDK-ból érkezők "úgysem olyan feministák". Merkel többször is tapasztalta, hogy férfi politikai ellenfelei gyakran tartózkodtak a vitától, nehogy udvariatlannak tűnjenek vele szemben.

Angela Merkel, mint Németország első női kancellárja, a nők politikai szerepvállalásának jelképévé nőtte ki magát, ám hozzáállása a feminista diskurzushoz inkább visszafogott volt. Elismerte, hogy a nemek közti egyenlőség terén még rengeteg a teendő, azonban a kvótarendszert, amely őt is hatalomra segítette, óvatosan kezelte. Ahelyett, hogy radikális lépéseket tett volna, inkább az intézmények és a nagyvállalatok felelősségére hárította a feladatokat. Később, 2014-től kezdve azonban hajlandó volt kompromisszumokat kötni, és támogatta a női kvóták bevezetését (például a német vállalati felügyelőbizottságokban a nők arányának legalább harminc százalékra emelését), ami komoly vitákat gerjesztett a keresztény-konzervatív támogatóinak körében.

A könyv tükrében világosan megfogalmazza a kvótarendszerrel kapcsolatos gondolatait: elismeri, hogy a kényszer hiányában nem várható valódi változás.

"Még sosem találkoztam olyan vállalattal, ahol valóban ne bukkantak volna rá alkalmas női vezetőkre, ha ez kötelezővé vált. A nőknek fel kell ismerniük saját vezetői képességeiket, mert másoktól nem várhatják el, hogy észrevegyék őket." – fogalmazott.

A német pártokban ugyan ma is vannak kvóták, de a CDU-t még mindig a férfiak uralják. Merkel szerint az üvegplafon áttöréséhez nemcsak szerencse kellett, hanem komoly kockázatvállalás is: amikor a pártfinanszírozási botrány idején nyílt levélben fordult szembe Kohllal, az a legkritikusabb pillanatban vezetett a felemelkedéséhez, és elődje bukásához.

Merkel részletesen kifejti Vlagyimir Putyinnal való bonyolult viszonyát: az oroszul kiválóan beszélő kancellár többször is találkozott az orosz elnökkel, beleértve az Északi Áramlat projekteket is. Mindig hangsúlyozta, hogy Putyin képességeit nem szabad lebecsülni.

Amikor arról kérdezik, milyennek ismerte meg az elnök politikai karakterét, egy híres anekdotával válaszol: 2006-ban Putyin egy plüsskutyával fogadta a bemutatkozó látogatásra érkező Merkelt, akiről köztudott, hogy fél a kutyáktól (belső körökben "Merkel-dogtrinának" hívják az azóta is érvényes eljárásrendet, miszerint német-orosz csúcstalálkozókon nem lehetnek jelen kutyák). Egy évvel később, amikor Putyin Szocsiban látta vendégül a kancellárt, magával vitte fekete labradorát, Konnit is, aki békésen telepedett le a rettegő Merkel lábai mellé.

Az egykori kancellár véleménye szerint a történet kiválóan tükrözi Putyin tipikus KGB-s gondolkodásmódját:

"Felméri, milyen mértékben lehet az embereket megfélemlíteni, és ennek alapján folyamatosan módosítja a tárgyalási stratégiáit."

Bár a diplomáciai viszonyuk nem volt éppen rózsás, Merkel véleménye szerint a Krím annektálása egy fordulópontot hozott el: innentől kezdve lehetetlenné vált megjósolni, hogy Putyin mikor mond igazat és mikor játszik a szavakkal. Ez a helyzet mély törést okozott a kapcsolatukban. Az orosz-ukrán konfliktusra reflektálva Merkel kiemelte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt rendkívül bátor embernek tartja.

"Lehetősége lett volna elmenekülni, más országban menekültstátuszt is kaphatott volna Ukrajna megszállásának idején, de nem ezt választotta. Helyette inkább Ukrajna NATO-hoz való csatlakozásának sürgetésére összpontosított."

Az első kancellári éveiben indult Északi Áramlat-projekt kezdetben Merkel abszolút támogatását élvezte: Németországnak hosszútávú, biztosnak látszó energiaforrásra volt szüksége. Az első vezeték 2011-től kezdve évi ötvenötmilliárd köbméter földgázt szállíthatott Oroszországból közvetlenül Németországba a Balti-tenger alatt, megkerülve a tranzitországokat, Ukrajnát és Lengyelországot.

Merkelt belpolitikai és diplomáciai téren egyaránt erőteljes kritikák érték amiatt, hogy túlságosan is támaszkodott az orosz gázra. A német közvéleményben a vezeték mára a "stratégiai naivitás" szimbólumává vált; egy olyan kezdeményezés, amely rövid távon kedvező áron biztosított energiát, de hosszú távon súlyos politikai és gazdasági következményekkel járt.

Míg a kelet-európai államok és az Egyesült Államok az orosz befolyás fokozódásától tartottak, Berlinben, egészen Oroszország 2022-es ukrajnai inváziójáig, csupán gazdasági szempontból közelítették meg a projektet. Az Északi Áramlat nemcsak hogy fokozta Európa orosz gázfüggőségét, de egyben gyengítette Ukrajna tranzit szerepét is. Amikor az orosz-ukrán háború következtében Merkel utódja, Olaf Scholz, leállította a második vezeték építését, a kieső kapacitások súlyos energiaválságot idéztek elő Németországban, ami soha nem tapasztalt mértékben megemelte a gáz- és villamosenergia-árakat.

Az egykori kancellár szerint az Északi Áramlat 2 aláírása szintén gazdasági érdek volt, és "az inézkedéssel tavalyig Magyarországnak sem volt problémája."

Merkel híres mondata, a "wir schaffen das", vagyis "megoldjuk", 2015. augusztus 31-én hangzott el, amikor a kancellár közel tízezer ember előtt állt. Ekkor Németországba egy-másfél millió menekült érkezett, főként Magyarország és Ausztria irányából, ami eddig soha nem látott nyomást gyakorolt a szociális ellátórendszerre és a német társadalomra. A menekültáradat befogadása mellett döntve Merkel a nyitottság és szolidaritás üzenetét képviselte, ám döntései következményeként egyes régiókban a radikális jobboldal támogatottsága is megnőtt.

Az euroválság és a menekültválság hullámain emelkedett ki az Alternatíva Németországért (AfD) szélsőjobboldali populista párt, amely Merkel "szülőföldjén", az egykori kelet-német tartományokban aratta a legnagyobb sikereit. Az idei februári választások során már a második legerősebb politikai erővé vált a Bundestagban.

"Amikor elhagytam a tisztséget, az AfD tizenegy százalékon állt, ma húszon. Az erősödés részben az én hibám is volt - ezt lehet mondani. Ugyanazt a narratívát ragadják meg, amivel mi annak idején a keletnémet diktatúra ellen vonultunk az utcára" - mondja.

Merkel menekültügyi intézkedései közé tartozott a dublini rendelet felfüggesztésének lehetősége, a gyorsított eljárások bevezetése, valamint különféle integrációs programok indítása. E lépések rövid- és hosszú távú hatásai a mai napig megosztják a közvéleményt. A kancellár markánsan eltérő nézeteket vallott a menekültkérdést illetően, szemben a határkerítést, tömeges visszakényszerítést és kvótaellenességet hirdető Orbán-kormány álláspontjával. Ez a különbség komoly konfliktusokat generált a két politikai vezető között Brüsszelben. Végül Merkel hangsúlyozta, hogy a demokrácia nem magától értetődő fogalom, és hogy a puszta jelszavak önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy valódi értékké váljanak.

"Amikor egy politikai csoport elkezdi meghatározni, hogy ki számít a közösség részének és ki nem, akkor ezzel gyakorolja az irányítást a fogalmak felett - és ez komoly fenyegetést jelent a demokrácia számára" - hangoztatja.

Angela Merkel saját szavai szerint a hatalom hatásai vegyesek voltak az életében: megtanulta, hogyan éljen a magányban, megőrizte kíváncsiságát, és rengeteg inspiráló emberrel találkozott. Ugyanakkor a rárakódó felelősség óriási energiákat követelt tőle, cinizmusra hajlamosította, és családtagjai, valamint barátai szemében egyre inkább megbízhatatlanná vált. Jelenleg nem tervez visszatérni a politikai színtérre; inkább a kertészkedés és az utazás iránti szenvedélyének hódol.