Figyelem! Ebből a thai különlegességből már egyetlen falat is elegendő lehet ahhoz, hogy rákos megbetegedést idézzen elő! | szmo.hu

A kóma elsőre olyan, mint egy végtelen, ellenőrizhetetlen wellness hétvége a tudatalattid legmélyebb zugában: se munka, se e-mailek, se hírlevelek, csupán te pihensz, míg a világ körülötted rohan és idegeskedik.

Első pillantásra talán úgy tűnik, hogy a kómába esés az alvás legszélsőségesebb változata - ám azok, akik sikeresen felébredtek ebből az állapotból, egyáltalán nem így idézik fel az élményeiket.

Számos ember osztotta meg élményeit az Instagram Threads platformján, akik kómából tértek vissza. A beszélgetés akkor indult el, amikor valaki feltette a provokatív kérdést: "Milyen volt a kómában töltött időszakotok?" Az így kialakult diskurzus rengeteg érzelmes és tanulságos történetet hozott a felszínre.

A bejegyzés lenyűgöző népszerűségnek örvend, hiszen közel 25 ezer kedvelést és több mint 3000 hozzászólást sikerült összegyűjtenie.

Egy felhasználó, aki négy hétig volt mesterséges kómában, azt állította:

Annyi színes helyszínen és idővonalon kalandoztam már. Találkoztam a Dalai Lámával, és Teréz anyával is. Eltévedtem egy repülőgép-szerencsétlenség közepette az óceán felett, és egy pillanatra az űr mélységeit is megízleltem. Spirituális kihívásokkal is szembesültem, mintha egy titokzatos erő próbálna próbára tenni. De nem adtam fel, és kitartottam az utamon.

Olyan élmény volt, mint egy határtalanságba nyúló, különös álom, ami mégis a valóság szövevényes szálain szőtte magát. De végül sikerült átvészelni.

Egy másik felhasználó egy sokkal sötétebb tapasztalatról számolt be:

Egy harmadik hozzászóló ezt fogalmazta meg:

Rengeteg különös és életszerű álmom volt. Az egyikben például a férjem életét veszítettem el.

Amikor kinyitottam a szemem, egy furcsa érzés fogott el: a torkomban egy csövecske volt, ami megfosztott a hangomtól. Nem tudtam megkérdezni, hogy mindez valóság-e, így kénytelen voltam elfogadni a helyzetet, és csak bíztam benne, hogy minden rendben lesz.

Egy ápoló egy régi betegéről osztotta meg gondolatait, aki a kómájának időszakában egy igazán különleges, alternatív valóságot tapasztalt meg. Az ápoló meséje szerint a beteg egy másik dimenzióba került, ahol színek, hangok és érzelmek egy egészen új formájában léteztek. A kóma alatt átélt élményei olyan mély hatással voltak rá, hogy amikor felébredt, teljesen megváltozott a világhoz való hozzáállása. Az ápoló szavaiból kiderült, hogy a beteg számára a kóma nem csupán egy üres időszak volt, hanem egy varázslatos utazás, amely során felfedezte az élet mélyebb értelmét és a lélek rejtett titkait. Az ápoló elmondása szerint ezek az élmények nemcsak a beteget, hanem az őt körülvevőket is inspirálták, új perspektívát adva a mindennapokhoz.

Rákkal harcolt, őssejtátültetésen ment keresztül, majd körülbelül egy hónapra kómába esett. Amikor végre magához tért, elmesélte, hogy

Más hozzászólók arról beszéltek, mennyire kegyetlen a visszatérés a valóságba: a világ nem állt meg körülötted, csak te voltál kint a játékból.

"Baromi stresszes volt, amikor felébredtem - főleg, ha nincs mögötted egy támogató rendszer.

Egy másik felhasználó elmondta, hogy a kóma teljesen kisiklatta az életét, és maradandó egészségkárosodást okozott:

A kóma állapotában olyan érzésem volt, mintha súlytalanul lebegnék a semmiben. Nyolc hosszú napot töltöttem intubálva, az első hat nap eseményei pedig teljesen homályban maradtak számomra.

Az utolsó két nap már szürreális volt, a testem kezdett felébredni. Hallottam a nővéreket beszélni, a felettem szóló zenét, és furcsa álmaim voltak arról, hogy kívülről nézem magam.

Sokan megosztották tapasztalataikat arról, hogy hallották a szeretteik hangját, akik mintha közvetlenül hozzájuk beszélnének vagy imádságban kérnének segítséget értük, ám ők maguk nem voltak képesek válaszolni.

Az egyik legmeghatározóbb és legszívszorítóbb vallomás így hangzott:

Olyan érzés volt, mintha a lelkem lebegne a semmiben, miközben a testem mozdulatlanul hevert, mintha már rég elvesztette volna az életét. Egészen különös és megmagyarázhatatlan állapot volt.

Amint kinyitottam a szemem, azonnal megosztottam anyával, hogy minden egyes reggel hallottam a lépéseit, amikor belépett a szobámba.

Ugyanakkor talán a legzavarbaejtőbb beszámolók azok voltak, ahol az érintettek észre sem vették, hogy kómában vannak - ők csak élték tovább a mindennapi életüket... legalábbis azt hitték.

A sofőröm elmesélte, hogy négy hónapon át kómában feküdt, és ezt az időszakot úgy élte meg, mintha csupán a mindennapi teendőit végezné. Annyira elmerült a saját világában, hogy fogalma sem volt arról, hogy valójában kómában van.

A brit egészségügyi szolgálat meghatározása szerint a kóma egy olyan állapot, amelyben az egyén eszméletlen, nem mutat reakciót a környezeti ingerekre, és lehetetlen őt felébreszteni.

A kómában lévő emberek minimális agyi aktivitást mutatnak, gyakran nem tudnak önállóan lélegezni vagy nyelni.

Életben vannak, de nem lehet őket felébreszteni, és semmilyen tudatosság jeleit nem mutatják.

A szemhéjuk lecsukva pihen, mintha a világ zajai nem is léteznének, és semmilyen ingert nem érzékelnek a körülöttük zajló eseményekből.

Nem reagálnak a hangokra vagy a fájdalomra, és nem tudnak önállóan mozogni vagy kommunikálni.

A kóma hossza széles spektrumon mozoghat: van, hogy csak néhány napig tart, de előfordulhat, hogy hónapok vagy akár évek is eltelnek, mielőtt a beteg magához tér. Néhányan lassan és fokozatosan kezdik visszanyerni tudatukat, míg mások sajnos soha nem ébrednek fel a mély álomból.