Évek hosszú során képtelen volt elviselni Payer Öcsi dalainak hallgatását az özvegy, de végül sikerült kisírnia a fájdalmát.

A Payer-Lottózó, valamint a zsámbéki kiállítások méltó módon őrzik az alkotó életének és munkásságának emlékét.

A neves zeneszerző és énekes, Payer Öcsi, életének 68. esztendejében szembesült a megdöbbentő hírrel: leukémiával küzd, és az orvosok szerint már csak hetei, hónapjai lehetnek hátra. Ez a hír mindenkit sokkolt, aki ismeri és szereti őt.

- Huszonhat éve éltünk már együtt, amikor egyik pillanatról a másikra kiderült, hogy nagy a baj! - mesélte. - A masszőr vette észre az egyik szokásos kezelés közben, hogy egy jókora dudor van a bordái alatt, ám nem tulajdonított neki jelentőséget, hisz nem voltak fájdalmai. A masszőr azonban makacs volt, elküldte orvoshoz, aki megállapította, hogy András leukémiás és azt jósolta, pár hete van csak hátra! Borzasztó volt ezzel szembesülni, de még másfél évig élt... Orvosa azt tanácsolta neki felejtse el a fellépéseket, gyenge immunrendszere miatt ne menjen tömegbe. De Andris ezt nem tartotta be, utolsó leheletéig dolgozott, koncertezett.

Néha jobban volt, ilyenkor ő is, családja is reménykedett, hátha...

- Az utolsó télen még Erdélybe is ellátogatott fellépni - folytatta Andrea. - Próbáltam lebeszélni erről az útról a fagyos időjárás miatt, de hiába. Ott megfázott, majd amikor hazaérkezett, meglátogatta beteg barátját, a zeneszerző Havasi Viktort. Viktor azt mondta neki: "Andriskám, hamarosan el kell búcsúznom, és szeretném, ha te mondanád el a búcsúbeszédet a síromnál." Andrea megígérte, hogy teljesíti a kérését. Hiába nem volt a legjobb egészségügyi állapotban, a februári hidegben mégis ott állt a sírnál, hogy búcsút vegyen jóbarátjától. Egy hónappal később már őt kellett búcsúztatni, mivel a temetőben tüdőgyulladást kapott, ami végül legyőzte.

Özvegye padlóra került, ahogy párja elvesztése után évekig képtelen volt meghallgatni feledhetetlen slágereit.

Három éven át, ha a tévé képernyőjén vagy a rádió hullámain feltűnt, azonnal kikapcsoltam a készüléket - törölte meg a szemeit. Egy nap, takarítás közben, váratlanul arra gondoltam, hogy meghallgatom az egyik lemezét, és szinte azonnal elöntöttek a könnyek. Úgy tűnik, abban a pillanatban sikerült kisírnom magamból a gyászt és a fájdalmat, mert azóta már boldogan élvezem a zenéjét. Andris most is nagyon hiányzik, de hiszem, hogy fentről figyel és irányít. Az emlékére már rendeztem néhány koncertet és kiállítást itt Zsámbékon, és bízom benne, hogy jövőre ismét sikerül egy szép megemlékezést szervezni róla. A Payer-Lottózóban, amit ő alapított és ahol én is dolgozom – hamarosan a lányom is csatlakozik hozzánk –, egy fénykép néz vissza rám. Ez a kép akkor készült róla, amikor először találkoztunk, 1984-ben.

Első találkozásukról így beszélt:

Egy budapesti testkultúra-szalonban találkoztunk, ahol én vezettem az edzéseket. András nyáron rendszeresen kocogott a természetben, télen pedig, hogy elkerülje a megfázást, hozzánk járt, hogy fenntartsa a formáját. Felföldi Anikó, a neves operettcsillag, őt is erősen ajánlotta szalonunkat, hiszen ő is rendszeres látogatóink közé tartozott. Az edzések alatt jókat beszélgettünk, András gyakran bókolt nekem, de csak három-négy hónap elteltével kezdett komolyabban udvarolni. Eleinte próbáltam távolságot tartani, mert zavart, hogy van felesége, míg őt nem érdekelte, hogy nekem is van egy barátom. A húsz év korkülönbség viszont nem volt számomra akadály. Az ismerkedésünkből végül szerelem született, és elérkezett az a fontos pillanat, amikor mindketten véget vetettünk a korábbi kapcsolatainknak, és egyesültünk, Zsámbékon találtunk közös otthonra.

A szerelem gyümölcse Lilike néven látta meg a napvilágot 33 évvel ezelőtt, ahogyan édesapja, Payer András mindig nevezte őt. Két és fél évvel ezelőtt pedig megérkezett a családba a kisfiú, Laci. Andrásnak korábbi házasságából is van egy lánya, így a két testvér között egy tíz éves korkülönbség alakult ki.

A szomszédságunkban élnek a lányomék, és ezt igazán szerencsés helyzetnek tartom, hiszen így gyakran együtt lehetünk. El tudom képzelni, mennyire boldog lenne most Andris, aki annyira szerette a családját, ha a kisunokáját ölelgethetné. Biztos vagyok benne, hogy csodálatos nagypapa lett volna. Lacus nagyon érzékeny a zenére, és bárhol is járunk, mindig a nagypapa gitárjához rohan, hogy kicsit pengethessen a húrokon. Amikor meghallja a nagy slágereit, azonnal táncra perdül, és az egész szobát betölti a boldogság - mesélte Andrea.