Ungvári döntetlen a harmadosztályban: izgalmas mérkőzés a hétvégén! A csapatok küzdelme során a hazaiak és vendégek is mindent megpróbáltak, hogy megszerezzék a három pontot, de végül a döntetlennel kellett beérniük. A szurkolók feszülten követték az esem


Az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban induló Ungvári FC legutóbb magabiztos, kétgólos győzelmet aratott az Avangard Stadionban. Ezúttal azonban a ternopili látogatásuk során csupán egy pontot sikerült hazahozniuk.

Az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság előző játéknapján az ungváriak 4-2-es győzelmet ünnepelhettek a hazai publikum előtt. Az Ungvári FC a sereghajtó Real Farma ellen aratott kétgólos sikert.

A vasárnapi fordulóban a nyolcadik helyen álló Niva-2 Ternopil otthonába látogatott a kárpátaljai együttes, amely a bajnoki tabella hatodik helyéről várta az összecsapást. A mérkőzés első félideje gólnélküli döntetlennel ért véget, és sokáig úgy tűnt, az egész találkozón nem születik gól. Végül megtört a jég, és a hajrában két találat is született: előbb a 82. percben a hazaiak örülhettek, majd három perccel később az ungváriak, akik így pontot mentettek Dmitro Kovalenko találatával. A végeredmény 1-1 lett, ami igazából egyik csapatnak sem jó, mert az Ungvári FC nem került közelebb a feljutást érő második helyhez, a hazaiak pedig maradtak a nyolcadik helyen.

Az Ung-partiak is maradtak a forduló előtt elfoglalt helyükön, a bajnoki tabella hatodik pozíciójában (23 pont, 23-24-es gólarány), a szombaton győzelmet arató Irhóci FC pedig megerősítette a hetedik pozícióját (18 pont, 19-25-ös gólarány). A következő fordulóban az Irhóci FC az utolsó előtti helyezett Revera 1908 csapatához látogat, az megyeszékhelyiek pedig az FK Kulikiv gárdáját fogadják. A két kárpátaljai együttes pedig az utolsó fordulóban csaphat össze, méghozzá az Irhóci FC otthonában.

Related posts