Tusványoson Böjte Csaba és Bedő Imre kifejtették, hogy szerintük mi jellemzi az igazi családot: egy bátor férfi, egy támogató nő, és sok gyermek, akik körbeveszik őket.

Tusványoson idén is felszántották a színpadot a konzervatív gondolkodás buldózerei. A családvédelmi panelbeszélgetés leginkább egy kultúrmissziós igehirdetés és egy patriarchális nosztalgiakör fúziója lett, ahol a liberális fertő, a válás és a fogamzásgátlás került a válságtérkép közepére.

A Tusványos rendezvény keretein belül zajló családtematikus panelbeszélgetés során három eltérő háttérrel rendelkező meghívott próbálta feltárni a családok válságának okait, a gyermekvállalás csökkenését, valamint azt, hogyan lehetne újból felfedezni a családi értékekhez vezető utat. A beszélgetés résztvevői:

A moderátor Szűcs-Olcsváry Gellért, aki a színpad világában Udvarhelyen tevékenykedett, egy diskurzus keretein belül vezetett be minket a társadalmi kérdések labirintusába. A beszélgetés középpontjában nem a családok sokszínűsége állt, hanem inkább a "tiszta modell" elvesztése körüli keserűségek és kultúrharcos viták foglalták el a teret.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja megalapítója, évek óta a "férfienergia" eszméjének kiemelkedő képviselője. Gondolkodásmódja a rendszerszintű macsóizmus, a spirituális coaching és a nemzeti demográfiai problémák körüli riogatás határvonalán egyensúlyozik. A Férfiak Klubja mögött szilárd támogatói háttér áll: olyan állami és kormányközeli szereplők, mint a Szerencsejáték Zrt., az MVM, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, sőt, a Családbarát Magyarország Központ is pénzügyileg hozzájárult a programjaihoz. A klub mottója: Férfi. Érték. Minta. Példa. Bedő rendszeresen tart előadásokat a "férfi EQ"-ról, a "demográfiai válság férfi szempontú megoldásairól", valamint a "férfiasság erejéről". E témákban egy könyvet is megjelentetett Férfienergia címmel, amely szintén tükrözi nézeteit.

Böjte Csaba ferences szerzetesét talán nem szükséges különösebben bemutatni, hiszen ő a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, aki hosszú évek során a gyermekek megsegítésének szentelte életét, különösen Erdélyben és a magyar keresztény-konzervatív közegben. Azonban a gyermekvédelem súlyos rendszerszintű problémáira sosem reagált érdemben, még akkor sem, amikor az alapítványához tartozó otthonokban szexuális és fizikai bántalmazás történt. Amikor ezek az ügyek napvilágra kerültek, inkább elhárító és relativizáló nyilatkozatokat tett, egy esetet "sajnálatos kivételnek" minősítve, és rendszeresen hangoztatva, hogy a sajtó torzítja a szavait, az újságírók kiforgatják az igazságot. A tusványosi panelbeszélgetés végén is próbáltunk kérdezni tőle, de csupán egyetlen kérdésre válaszolt, és azonnal hozzátette, hogy a Transtelex korábban hamisan tálalta a nyilatkozatát.

A Tusványoson zajló családi témájú panelbeszélgetésen három eltérő perspektíva ütközött, de a résztvevők párbeszéde inkább párhuzamosan zajlott, mintsem valódi diskurzus formájában. A hallgatóság végül egyértelmű üzenetet kaptott: a klasszikus családmodell helyreállítása és a férfiak szerepének megbecsülése elengedhetetlen. A nőkről viszont meglepően kevés szó esett; számos kérdést fogalmaztunk meg, például az abortuszjog, a női jogok általános helyzete, vagy a romániai nőgyilkossági statisztikák kapcsán, de ezekre nem kaptunk választ. A beszélgetés végén sajnos nem volt lehetőség kérdéseket feltenni, így csak Böjtét tudtam megszólítani, aki egyetlen kérdésre még hajlandó volt válaszolni, de a rajongók várakozása miatt nem maradt több időnk. Hát, az influencerek élete nem éppen a mély eszmecserékről szól.

A beszélgetés magasan kezdődött, Böjte Csaba már az első pillanatokban hangsúlyozta, hogy a rend és a szabályok melletti kiállás elengedhetetlen. A családalapítás évezredes hagyomány, amelyet védeni kell. Kiemelte: "A családra esküszöm, unalmas Robinsonnak lenni." Véleménye szerint az individualizmus egyfajta járvány, amit "fehér ragályként, pestisként" jellemzett, és amely ellen éppúgy harcolni kell, mint a Covid ellen. A gyerekek, akikkel foglalkozik, gyakran azért kerülnek hozzá, mert szüleik nem tartják be a tízparancsolatot. A szabályok fontosságát alátámasztva megemlítette, hogy bizonyos kultúrákban, ha egy nő hűtlen a férjéhez, az tragikus következményekkel járhat. "A pudingnak is van receptje, és a családnak is" – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy a normák követése elengedhetetlen. Külön figyelmeztette az újságírókat is, mondván: "Az újságoknak is be kellene tartaniuk a szabályokat."

Bedő Imre ismételten megjelentette azt a férfias energiával teli apokalipszist, amire már sokan számítottak tőle. Szomorúan tapasztalta, hogy "egyre csökken azoknak a száma, akik a családi életet prioritásként kezelik", és hozzátette, hogy a patchwork családok nem mások, mint "csupán kármentési megoldások".

Szerinte régen jobb volt, mert "nem volt fogamzásgátlás, kis közösségben nem lehetett elválni", és lám, mégis működött valahogy.

A média véleménye szerint "romboló hatással" bír, mert mindenkinek elismerést kell adni, hiszen "tilos azt az érzést kelteni, hogy valaki nem megfelelő", ezért mindenki a jónak számít. A család köré egyfajta "szellemi védőhálót" kell kialakítani, amelyet "tisztán kell megőrizni", és ha ezt sikerül elérni, a fiatalok is ehhez fognak vonzódni. Az európai kultúra ereje abban rejlett, hogy "minden nő mögött állt egy férfi, aki energiáját a jövő formálásába fektette".

A férfiak energiájáról hosszasan értekezett: Tibetben szerinte ezt "lecsapolják" a kolostorokban, az araboknál katonaságban vezetik le, de Európában az a hagyomány, hogy "visszacsatornázzák ezt a családba". És hogy miért nem házasodnak ma a fiatalok? Mert félnek - Bedő szerint attól a sok negatívumtól, amit rájuk zúdít a média.

Arros Orsolya, a diskurzus legmélyebb árnyalatait képviselő résztvevője, igyekezett egyensúlyt teremteni, miközben diszkréten utalt arra, hogy a túlságosan idealizált családkép nem feltétlenül szolgálja a gyerekek fejlődését. "A gyerekeket meg kell tanítani a döntéshozatalra" - hangsúlyozta -, "a szülőknek pedig folyamatosan fejlődniük kellene."

A beszélgetés második részében Böjte Csaba még mélyebbre ásott az erkölcsi válság gyökereibe. Amikor a moderátor arra kérte, hogy reflektáljon Bedő Imre "szellemvilági" családeszményére, egy figyelemfelkeltő példával indított: Svájcban - állította - több román állampolgár tölt börtönbüntetést, mint svájci. Ezen kívül említette azt a fiatal nőt is, aki a kábítószer rabjává vált. Szerinte a jelenség mögött világosan kirajzolódik a válasz: "Az ördög, mint oroszlán, körbejár, és lesi, kit nyel el." A társadalom igazi problémája nem a struktúrákban keresendő, hanem az "önzés és tudatlanság" mélyén. Mi lehet a megoldás? Szabályok, és ha lehetséges, középkori értelemben. Felidézte Szent István törvényeit, amelyek bár drasztikusnak tűnhettek, de "nem sok embernek kellett a kezét, orrát vagy fülét levágni, a többiek pedig tanultak a példából".

A gazdasági jólétet egyfajta szkepticizmussal szemléli. "Ha a következő 15 évben is ilyen kedvező körülmények között élünk, végül el fogunk tűnni" - fogalmazott.

A moderátor is reflektált a helyzetre, megjegyezve, hogy a világháború idején is több gyermek jött a világra, mint napjainkban. "Vannak olyan országok, ahol jobb a megélhetés, mégis alacsonyabb a születési arány. Milyen ideál felé kellene haladnunk ahhoz, hogy ez a tendencia megváltozzon?" - tette fel a kérdést a vendégeinek. Böjte Csaba a dél-erdélyi elnéptelenedés problémáját hozta fel, rámutatva, hogy korábban a magyar gyerekek három különböző időpontban jártak iskolába, míg most a petrozsényi általános iskolában alig ötven diák maradt az 1-8. osztályosok között. Szerinte a megoldás nem a kényelem biztosítása, hanem éppen az ellenkezője: a mozgás, a fegyelem és a fizikai kihívások fontossága. Déván például, amikor felmerült az iskolabusz szükségessége, inkább egy focipálya kialakítását javasolta. Az érvet, miszerint az iskolabusz több időt biztosít a tanulásra, ő a jóléti társadalom gyengeségeként értékelte. Ezért inkább egy 25 kilométeres gyalogtúrára vitte a gyerekeket, hogy demonstrálja: "mindenki képes rá".

Szerinte a pedagógus dolga nem az, hogy biztonságot teremtsen, hanem hogy "kivigye a gyereket a lét peremére", és ott eddze meg. Az eszménykép pedig világos: "egy férfi legyen tökös, tartsa el a családját" - és ha nagycsaládja van, akkor azt is. Itt egyértelműen önmagára célzott, mint olyan, aki az alapítványa gyermekeiről gondoskodik.

A beszélgetés zárásaként Bedő Imre újra elővette a „szellemvilági családkép” témáját. Szerinte ezt a „tiszta, boldog, ideális családot” egyfajta spirituális vízióként kellene megőrizni. A kihívás az, hogy manapság túlságosan sokat beszélünk a nehézségekről – a gyermekvállalásról, a házasságról, a családi életről és a munkáról, mintha ezek csupán akadályokat jelentenének. E helyett Bedő Imre arra bátorította a hallgatóságot, hogy inkább a célokat emeljük ki, és törekedjünk arra, hogy mindenki vágyjon erre az eszményre.

Arros Orsolya a realitás talaján állva, határozottan kifejtette véleményét. Szerinte nem érdemes idealizálni a dolgokat, mert a gyerekek a hiteles, valóságbeli tapasztalatokat értékelik, nem pedig a manipulált üzeneteket. Folyamatosan az egyensúlyra törekszik, és hangsúlyozza, hogy az idealizált képek gyakran csak frusztrációt okoznak a fiatalok körében. Emellett felhívta a figyelmet arra a sürgető problémára is, hogy a mai kamaszok egy olyan digitális térben navigálnak, amelyben a felnőtteknek alig van lehetőségük belépni, így itt sürgős lépésekre lenne szükség.

Bedő véleménye szerint aggasztó, ha a fiatalok azt tapasztalják, hogy a házasság, a gyermekvállalás és az anyaság nehézségeit hangsúlyozzák, mert ezáltal "negatív mintákat" rögzítünk bennük. Ugyanez vonatkozik a fiúk helyzetére is: ha állandóan a problémákról diskurálunk, azzal csak elriasztjuk őket a családalapítás gondolatától.

Böjte hangsúlyozta, hogy a társadalom megújulásához elengedhetetlen, hogy "letisztítsuk a port a tízparancsolatról".

Bedő kiemelte, hogy amióta a családról folytatott diskurzus a politikai térbe került, a liberális oldal ezt a témát kihasználja, míg a konzervatívok nem tudják megfelelően kezelni. Úgy véli, a liberálisok folyamatosan azt hangoztatják, hogy "a szabadság a lényeg, senki ne mondja meg, mit tegyünk", miközben a konzervatívok nem merik kimondani: "fogd össze magad, és tarts a sorban".

Böjte zárásként megosztotta velünk optimizmusának forrását. Elmondta, hogy ő is átélte már a hibázás élményét, tapasztalta, milyen az, amikor az ember lehangolt. Azonban mély meggyőződése, hogy Isten úgy alkotta meg az embert, hogy belső vágya legyen a jóságra és a szeretetre. Ezért bízik a megújulás lehetőségében. Böjte hangsúlyozta, hogy a szülőknek fontos feladatuk "a meder kialakítása", mert ha ezt elmulasztják, akkor elkerülhetetlen a káosz, a sár és a mocsok. Bedő pedig a végszóban arra figyelmeztetett, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen a teher. A teherbírás nem csupán egy állapot, hanem egy folyamatos edzés, amely segít, hogy az ember hozzánőjön a kihívásokhoz. Csak azok képesek valódi fejlődésre, akik hajlandóak ezt a terhet vállalni.

A beszélgetés végén, a rajongók nyomásának ellenére, próbáltam feltenni Böjtének egy nehezen megkerülhető kérdést. Meg szerettem volna tudni, mit gondol arról a megdöbbentő tényről, hogy Romániában idén már harminc nőt öltek meg családon belüli erőszak következtében. Szerinte nem áll-e ez ellentétben azzal a narratívával, amely szerint a családot "mindenek fölött" kell védeni?

Böjte válasza egyfajta személyes önigazolással indult: szerinte kevés ember van Erdélyben, aki annyi bántalmazott, "elhajtott" nőt fogadott be, mint ő. Volt, hogy öt-hat-hét gyerekkel jöttek, és náluk kaptak menedéket, mondta, ezzel szemléltetve, hogy ő "ismeri a helyzeteket".

A családon belüli bántalmazást egy érdekes analógiával hasonlította össze: a fogfájással. Úgy véli, hogy ahelyett, hogy drasztikus megoldásokhoz folyamodnánk, mint egy amputáció, inkább a gyógyításra kellene koncentrálnunk. Ugyanez érvényes a pszichológusokra és az egyházi vezetőkre is – a cél az, hogy segítsenek a felek kibékítésében, hogy a család újra működőképes legyen a gyermeknevelés szempontjából. Rámutatott arra is, hogy bár az egyház elismeri, hogy a párkapcsolatokban lehetőség van a különválásra, mégsem lehet megoldás, ha a szülők külön utakon járnak, miközben a gyerekek egy harmadik irányba terelődnek.

Amikor pontosítottam, hogy nem veszekedésekről, hanem extrém, halálos erőszakról kérdezem, Böjte először nem válaszolt egyenesen. Megjegyezte, hogy volt már olyan nő, aki hét gyerekkel jött hozzá, felnevelte őket, és bár nem békült ki a férjével, rendben volt így is. Állította, hogy ő "senkit nem kényszerít vissza a férjéhez", ezt csak a Transtelex vagy Transindex írta róla, mert látványosan kiforgatta a válaszát. Egyébként nem emlékszem, hogy konkrétan a családon belüli erőszakról kérdeztük volna Böjte Csabát. Az valóban körbejárta a sajtót, hogy egy anyák napi rendezvényen arról beszélt, hogy olyanok a nők, "ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek." Mire megkérdeztem volna, hogy erre a kijelentésére gondolt-e, már elsodorták a dedikálásra váró rajongók.

Erős, elítélő állásfoglalás a nők elleni erőszakról tehát továbbra sem hangzott el, maradtunk Böjte Csaba közhelyes bölcsességeinél, amit jó pénzért dedikálva vihettek haza a követői.