A tiltás és a tűrés fogalma gyakran összefonódik az élet különböző területein. A tiltás a határok kijelölését jelenti, míg a tűrés a különbözőségek elfogadását és elviselését. Ez a két ellentétes, mégis egymást kiegészítő erő dinamikája formálja társadalm

Látszólag egyszerű dolgom van egy friss miniszterelnöki megszólalás kommentálásával. Csak felidézem, hogy csaknem 36 éve egy fiatal magyar liberális politikus, Orbán Viktor, Soros György pénzének segítségével Oxfordban tanulhatott, és mindenki bólogat. Ezen az oldalon, ebben a buborékban. Vagy valamelyik közös halmazban. Csakhogy, amennyiben ez is egy olyan vonal, amit eddig nem léptek át, akkor érdemes ezt komolyabban venni. És igen, ez MOST tényleg egy olyan.

Ez a szöveg nem kapott támogatást sem az Európai Uniótól, sem az Egyesült Államoktól, sőt, még a korábbi Deep State sem állt mögötte. Még Soros György sem állt ki mellette. Az alábbiakban kifejtett gondolatok kizárólag az én egyéni nézőpontomat tükrözik, amelyért teljes mértékben vállalom a felelősséget.

1989-ben az átlagos havi bér bruttó 10 ezer forint körüli összeg volt, míg 2024-re ez az összeg már 637 ezer forintra nőtt. Érdekes, hogy a dollár árfolyama ebben az időszakban 60-67 forint között ingadozott, így az átlagos árfolyam 63,5 forint körül alakult.

A bevezetőmben jeleztem, hogy nem kívánom a 36 évvel ezelőtti eseményekkel foglalkozni, ám mégis úgy érzem, hogy fontos róluk szót ejteni. Talán nem ez a középpont, de mégis megérdemlik a figyelmet. Sőt, lehet, hogy éppen ez a részlet hozza el a valódi lényegét a mondandómnak.

Orbán Viktor, a Fidesz megalapítója, fiatal korában, liberális nézetekkel és ígéretes politikai tehetséggel rendelkezett. Az életét meghatározó évben lehetőséget kapott, hogy Oxfordban tanulhasson, amelyhez Soros György alapítványának támogatása révén jutott hozzá. A hírek szerint a támogatás összege 10 ezer dollár volt.

Teljesen lényegtelen, hogy mennyit használt fel az ott tanultakból, mennyi tudást gyűjtött össze a világhírű angol egyetemen, vagy hogy valóban eltávolították-e a fényképét az oxfordi dicsőségfalról, amikor felfedezték, mivé vált.

A lényeg: 1989-ben, egy 635 ezer forintos külföldi támogatás révén tanult, ami a mai átlagbérek tükrében körülbelül 40 millió forintnak felel meg.

Orbán ma már nem liberális és nem demokrata, inkább tekintélyelvű, és már a magát modernizálni igyekvő szélsőjobbal is együttműködő politikus. És mint a minapi nyilatkozata mutatja, hajlandó még tovább menni ezen a úton.

Arról beszélt ugyanis kedden, hogySoros György és az amerikai Demokrata Párt politikai korrupciós(!!) hálózatot alakított ki, dollármilliárdokat szétosztva médiumoknak és nemzetközi szervezeteknek, többek között Magyarországon is. Viszont ennek vége van, nem lesz több "guruló dollár", amivel a magyar "zsoldosaikat" kifizetik. Orbán Viktor előrevetítette annak a lehetőségét is, hogy akik részesültek ezekből a pénzekből, azokat ki is tilthatják Magyarországról. (Mellékszál csak, hogy a jogi egyetemet végzett Orbán arról beszélt a fideszes és KDNP-s képviselőtársainak, hogy alkotni kellene egy új törvényt (vagy egy korábbit módosítani) a múltban szerinte megtörtént események miatt, eljárást indítani az érintettek ellen, s ha bűnösök, akkor a még nem létező törvény alapján elítélni őket, és kitiltani az országból.)

Orbán Viktor, aki állítása szerint nem foglalkozik sem üzleti, sem családi üzleti ügyekkel, egy érdekes magyarázatot adott arra, miért hozta szóba a korrupciót. Mint kiderült, ő a politikai korrupcióra utalt, ami szerinte azt jelenti, hogy valakit anyagilag kompenzálnak azért, hogy a kívánt véleményt hangoztassa vagy a megfelelő üzenetet közvetítse.

És e ponton szerintem minden józanul, ép ésszel gondolkodó ember egyet kell, hogy értsen a miniszterelnökkel. Magam is, teljes mértékben. Az tényleg színtiszta korrupció. Újságírás esetében pedig tájékoztatás és ellenőrzés helyett propaganda, ennek a hivatásnak a lábbal tiprása.

Persze, Orbán itt nyilván arról beszélt, hogy szerinte a külföldi (EU, Soros Alapítvány stb.) támogatásokért cserébe egyes újságok külföldi (és nem orosz) érdekek miatt és alapján írják cikkeiket, szerkesztik műsoraikat, készítik videóikat. És csak emiatt kapták ezt a pénzt, ők meg csak emiatt beszélnek folyton-folyvást a hatalom visszásságairól, közpénzek lenyúlásáról, hatalmon lévő politikusok családtagjainak közpénzeken történő gyarapodásairól és még hasonlókról. Olyanokról, amik a végén egyszer még az ő bukásukat jelenthetik.

Nem fogom megpróbálni megafon segítségével terjeszteni a véleményem, és nem állok neki mentegetőzni sem. Már hosszú ideje hangsúlyozom, hogy a magyar médiában még léteznek szabad és független hangok, ám a hatalom, amely már 15 éve irányít, mindent megtesz azért, hogy a lehető legkevesebb egyéni, szabad és független vélemény és médium maradjon. Azok, akik még itt vannak, nem csupán nem tudnak, de nem is akarnak másképp dolgozni.

Teljesen világos számomra, hogy a politika lényege a hatalom megszerzése és megőrzése. Az is nyilvánvaló, hogy néhány ember könnyedén hátat fordít a régi önmagának, akár a legmélyebb meggyőződéseivel is szakítva. Vannak, akik nem válogatnak az eszközökben, sőt, hajlandók feladni korábbi politikai és ideológiai elveiket, ha az hatalmuk megtartását szolgálja. Megértem, hogy a hatalom megőrzése különösen sürgető lehet, amikor a politikai befolyás elvesztése a személyes szabadság kockáztatásával járhat. Mert végül is, ki építene kastélyt a semmibe, vagy vásárolna fel hatalmas területeket, ha nem azért, hogy élvezze azokat? Értem, hogy talán mindez csupán egy jól megtervezett blöff, egy eszköz arra, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról. Tudom, hogy a politikai kommunikáció irányításának visszaszerzése elengedhetetlen lenne. És ezt akkor is így látom, ha a dolgok mögött mélyebb összefüggések húzódnak. Valóban megértem, hogy a legjobb védekezés a támadás, és hogy a hatalom birtokosai talán megijedtek. Nagyon is érzem, hogy a félelem ott bujkál a háttérben.

Nekem, nekünk azonban csak egyetlen egy, rövid kommentárunk van és lehet csak erre. És akkor is pont ennyi és pont ez, ha ez most trendi (tőlünk ugyancsak teljesen független) politikai jelszóvá vált: mi nem ijedtünk meg, mi nem félünk, és minket nem lehet megfélemlíteni.

Babos Attila egy különleges személyiség, aki mindig is kitűnt a tehetségével és elhivatottságával. Az életútja során számos kihívással nézett szembe, de sosem adta fel az álmait. Az ő története inspiráló példája annak, hogy a szenvedély és a kemény munka mindig meghozza a gyümölcsét. Különleges képességeivel és elszántságával képes volt maradandót alkotni, és hatással lenni másokra. Attila nemcsak a saját sikerét keresi, hanem folyamatosan törekszik arra is, hogy másokat támogasson és inspiráljon.