Szijjártó: A magyar-amerikai kapcsolatok új fejezete kézzelfogható eredményekkel bír.

A minisztérium hivatalos közleménye szerint a tárcavezető az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács eseményén hangsúlyozta, hogy a legutóbbi hasonló találkozó óta, amely Donald Trump elnök januári hivatalba lépésével egy új korszakot nyitott, a két ország közötti viszony teljesen új dimenzióba lépett.
- emelte ki.
A vádaskodások és a feszültség időszaka után most olyan helyzet alakult ki, ahol a két ország vezetői között valódi személyes barátság bontakozott ki - emelte ki. Hozzátette, hogy ennek konkrét, kézzelfogható következményei is vannak, mint például Magyarország visszatérése az ESTA-programba. Ezen kívül megemlítette a paksi atomerőmű bővítését, valamint azt is, hogy a Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító Rogán Antalt törölték a szankciós listáról.
Azt is üdvözölte, hogy Donald Trump beiktatása óta már több amerikai vállalat beruházást jelentett be Magyarországon, amelyek mind magas hozzáadott értékű, modern technológiájú projektek. Szijjártó Péter a kerekasztal-beszélgetésen kitért az Európai Unió és az Egyesült Államok között nemrég létrejött vámmegállapodásra is, amely szavai szerint nagyon hátrányos az EU szempontjából, a lehető legrosszabb egyezség, ami ebben az ügyben megszülethetett. Nem ez az első alkalom, hogy az Európai Bizottság kárt okozott az európai gazdaságnak, s attól tartok, nem is az utolsó - fogalmazott.
Felidézte, hogy a brüsszeli testület nem követte a magyar kormány javaslatát, nem csökkentette azonos szintre az autóipari vámokat, amivel ki lehetett volna fogni a szelet az amerikai vezetés érveiből. Sajnos az Európai Bizottság nem tette meg ezt a lépést, nem volt elég bátor, nem volt elég alkalmas - vélekedett.
Leszögezte, hogy Magyarország feladata a vámmegállapodás esetleges káros hatásainak mérséklése. A miniszter örömmel jelezte, hogy a magyar-amerikai kereskedelmi forgalom tavaly 9,5 milliárd eurós rekordot döntött. Hozzátette, hogy az elmúlt évtizedben a kormány 145 amerikai vállalat beruházását támogatta körülbelül 315 millió euró értékben, és ezt a trendet tovább kívánják folytatni. Kiemelte, hogy az amerikai befektetők támogatása kulcsfontosságú, hiszen ez újabb beruházásokat vonz Magyarországra.