Motorosok érkeztek a kórház elé - nézd meg a galériát!


A közelmúltban motorosok sokasága gyűlt össze a gyulai gyermekosztály előtt. A Viharsarki Motoros Csoport különleges szándékkal látogatott el az intézménybe, hogy örömet csempésszen a kicsik életébe.

A Magyar László Norbert által vezetett Viharsarki Motoros Csoport szombaton délután jótékonysági gurulást rendezett a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai gyermekosztályának bejárata előtt. A motorosok plüssállatokkal és játékokkal érkeztek, hogy örömet csempésszenek a gyógyuló gyermekek életébe. A rendezvény különleges látványosságaként Andor bohóc is csatlakozott az eseményhez, vidám hangulatot teremtve. A gyerekosztály előtti terület hamar megtelt motorosokkal és családtagokkal. Azok a gyerekek, akiknek az orvosok és a szülők is engedélyezték, izgalmas élményben részesülhettek, hiszen lehetőségük volt találkozni a motorosokkal, és akár fel is ülhettek a motorokra.

Magyar László Norbert Budapesten él, de gyulai gyökerei mindig is fontos szerepet játszottak az életében. Ezért is volt különösen jelentős számára a program. Jövőbeli elképzeléseik között szerepel, hogy minden évben ebben az időszakban hasonló eseményt szervezzenek.

Related posts