Trump egy transzgender-ellenes rendelettel minden amerikait nőként azonosított.


Donald Trump woke-ellenes küzdelme egyik fontos mozzanataként elnöki rendeletbe iktatta, hogy csak két nem létezik, és azt is részletesen kifejtette, hogy melyik kire vonatkozik. Azonban a rendelet írója elkövetett egy apró hibát: tudományos nyelvezetet használt anélkül, hogy pontosan tudná, hogy is működnek a kérdéses dolgok.

A rendelet azzal indul, hogy a nők védelme érdekében hozzák ezeket a szabályokat, mert néhány férfi önmagát nőként azonosítja, így bejutnak intim, nőknek szóló helyekre és a női sportba.

Emiatt döntött úgy Trump, hogy minden nő, aki fogantatáskor nő volt, örökké az is marad, míg minden férfi, aki fogantatáskor hímnemű volt, örökké férfi lesz (2(d) és 2(e) pontok). Ezzel csak az a probléma, hogy fogantatáskor egy szempontból mindenki inkább nő.

Trump éppen azt a nézőpontot emelte ki, amely szerint mindenki nőként kezd, függetlenül a kromoszómáktól: a szaporítósejtek jellemzőit. A rendelet értelmében azok számítanak nőknek, akik a nagyobb szaporítósejteket termelik, míg a kisebb szaporítósejteket előállítók férfiak.

A fogantatás pillanatában minden emberi élet fejlődése hasonló úton indul el, és az első hetekben a magzati nemi szervek kezdetben női formát öltögetnek. Csak körülbelül 6-7 hét elteltével lép életbe az Y kromoszóma, amely serkenti a változást, és ekkor kezdik meg kialakulásukat a herék.

Donald Trump 2025. január 20-án bejelentette, hogy minden amerikai állampolgárt nőnek nyilvánít.

Ennek a tudományos bakinak a mindennapokban valószínűleg nem sok jelentősége lesz, mert ha valamiért bíróság elé kerül egy ügy, ami ezzel kapcsolatos, akkor a bíró jó eséllyel a törvényalkotói szándékot veszi majd figyelembe, és nem szó szerint értelmezi.

Related posts