Miért rajonganak a zombisáskák az aszfaltért? Az aszfalt nem csupán egy kemény felület számukra; ez az ő titkos játszóterük! A napfényben csillogó, sima felület ideális hely a szórakozásra és a kalandozásra. A sáskák zombi módra persze nem csak a szórakoz
Az ősz beköszöntével különös látvány tárul elénk: az imádkozó sáskák, ezek a lenyűgöző és titokzatos teremtmények, a paraziták és az emberi hatás érdekes találkozásának következtében vonulnak az utakra. Figyelem, a téma érzékeny, csak azoknak ajánlom, akik képesek szembenézni a természet e rejtelmeivel!
A Kyotói Egyetem kutatói felfedték a rejtélyt, amiért ősszel az utak aszfaltján imádkozó sáskák tetemei borítják el a felületet. A kutatás során kiderült, hogy ezek a rovarok valójában a testük feletti irányítást átvett paraziták hatása alatt állnak, amelyek végső soron a sáskák vesztét okozzák.
A jelenség hátterében a húrférgek rejtőznek, melyek az állatvilág egy különleges törzsét alkotják, mintegy 230 fajjal képviseltetve magukat. Ezek a különös élőlények szoros kapcsolatban állnak a vízzel, hiszen mocsarakban, pocsolyákban és a tengerek partvidéki zónáiban találkozhatunk velük. A húrférgek életciklusa meglehetősen bonyolult: a petéből kikelő lárvák vízi rovarokba fészkelődnek be, majd a tápláléklánc során eljutnak dögevő vagy ragadozó rovarokhoz, sőt, akár pókokhoz is. Néhány fajuk különösen érdekes módon növényekben betokozódva fertőzik meg a tücsköket és szöcskéket. A történet innentől egy izgalmas fordulatot vesz: az akár egy méteres hosszúságúra is megnövő húrférgek a szaporodásuk érdekében vissza kell térniük a vízbe. Ennek érdekében manipulálják gazdaállatukat, hogy az vízbe ugorjon, majd ezt követően elhagyják a testét.
Takuja Szató, a Kyotói Egyetem adjunktusa, úgy véli, hogy az imádkozó sáskák esetében valami súlyosan félrecsúszik. A japán kutató elmélete szerint a parazita által manipulált sáska valójában egyfajta élő "távirányító" eszközként működik, amely a természetes viselkedésétől eltérítve irányítja áldozatát.
A kutatás során a tudós egy érdekes összefüggést tárt fel: a japán utakon összegyűjtött körülbelül 100 sáska és a növényeken talált példányok összehasonlításával arra a megállapításra jutott, hogy az úttesten talált sáskák 80%-a parazita fertőzött volt. Ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy az aszfalt inkább a férgek otthona, mintsem a sáskáké.
Az egyik doktori hallgató úgy vélte, hogy a viselkedését visszaverődő fény váltja ki. Az elemzés kimutatta, hogy a víz nagy mennyiségű horizontális polarizációjú fényt ver vissza és ez az aszfaltra is igaz. A laboratóriumi vizsgálatokban a fertőzött sáskákat láthatóan vonzotta a horizontális polarizációjú fény. Végső soron a kísérletekben a három különböző színű betonfelület és aszfalt közül a többség az aszfaltot választotta.
A fent említett jelenség valójában az emberi tevékenység és a természetes evolúció váratlan találkozásának eredménye, amely egyfajta mesterséges zsákutcába vezetett. Ez a helyzet szoros párhuzamot mutat az ausztrál díszbogár történetével. Ez a barna páncélú bogár a nyolcvanas években a kihalás szélére került, mivel a hímek a földre hullott sörösüvegeket nőstényeknek nézték, és kimerülésig próbáltak velük párzásra lépni.
Az addig rejtve maradt, s nem éppen könnyen dekódolható jelenséget a sörösüvegek újratervezésével sikerült megoldani. Eközben a húrférgeknek nem érdemes abban reménykedniük, hogy a közlekedési rendszer átalakítása a túlélésük szempontjából kedvező irányba fog elmozdulni.
