Joey Logano: "A bírálók nyugodtan hagyhatják a véleményüket, mert számomra nem számítanak."


November 10-én, a Phoenix Raceway varázslatos versenypályáján Joey Logano karrierje harmadik NASCAR Cup-bajnoki címét ünnepelhette, ám az örömét némi árnyék kísérte, így nem teljesen zökkenőmentesen élvezhette a dicsőséget.

A sikerével a sportág közösségét megosztotta, és az élénkebb tagok nem haboztak őt az utóbbi időszak legkevésbé megérdemelt trónkövetelőjének nevezni.

A száraz statisztikák világában a Team Penske versenyzője olyan teljesítménnyel rukkolt elő, amely a királykategória csúcsán a legrosszabb számadatokat hozta magával. Ő az, aki a leggyengébb átlaghelyezést (17.1) produkálta, amit valaha bajnok ért el, és 1950 óta egyetlen trónfoglaló sem zárt nála kevesebb top 10-es (13) és top 5-ös (7) helyezéssel. A pontszerzés szempontjából is visszafogott teljesítménye révén csupán a tizennegyedik helyet tudta maga mögött hagyni.

Több mint egy hajszálon múlt a playoff top 12-es szakaszában való továbbjutása. Végül csak Alex Bowman kizárásának volt köszönhető, hogy megmenekült.

Logano győzelmét sok kritikus azzal indokolta, hogy a NASCAR rájátszásának formátuma nem kedvez a legjobban teljesítő versenyzőknek. Sokan úgy vélik, hogy ez a rendszer inkább a drámai pillanatok mesterséges előállítására összpontosít, amely lehetővé teszi, hogy a bajnoki címet ne feltétlenül a szezon legjobb teljesítményét nyújtó pilóta vagy csapat nyerje el.

A legfontosabb érdekelt fél viszont továbbra is teljes mellszélességgel áll ki a rendszer védelme mellett.

"Azért vezették be a playoffot, mert mindenki arra panaszkodott, hogy az ömlesztett [végig csak pontokon alapuló] idény nem elég izgalmas" - nyilatkozta a minap Logano a Kenny Wallace Show vendégeként.

"Ma itt van egy olyan formátum, ami véleményem szerint baromi elképesztő. Imádom! Intenzív, végig hatalmas a nyomás, a 'mindent, vagy semmit' szituációkban pedig az emberek a legőrültebb dolgokra is hajlandóak a győzelem érdekében. Erre most ez nem tetszik? Ugyan már, srácok! Őszintén szólva szavakkal ki sem tudom fejezni, hogy mennyire frusztrál, amikor ilyeneket hallok.

Fent vagyok a közösségi médiában, és szembesülök olyan megjegyzésekkel, mint 'nem igazi bajnok' vagy 'Mickey Mouse' és hasonlók. Az igazság az, hogy az utolsó tíz versenyünkből hármat megnyertünk, és az egész szezon során összességében ötször állhattunk a dobogó legfelső fokán. Még Richmondot is említhetem, ahol Austin Dillon a hajrában falnak ütközött – nem nyertünk, de nagyon közel jártunk hozzá. Tehát valójában majdnem hatszor diadalmaskodtunk, ami szerintem igazán figyelemre méltó teljesítmény.

Logano szerint a 22-es Ford gárdájának kemény munkáját jól mutatja, hogy tetemes hátrányból küzdötték fel magukat a playoff során.

Ha valaki azt állítja, hogy nem vagyunk valódi bajnokok, akkor csak sajnálni tudom őt. A legnagyobb teljesítményünket akkor mutattuk meg, amikor igazán számított. Ahogyan minden más sportágban, itt is egy erős alapszakasz óriási előny lehet a rájátszás során. Ez egyértelmű. Minél több versenyt és szakaszt nyersz meg, annál több pontot gyűjtesz össze.

Ez mind döntő tényező, mert [a rájátszásban már] egy háromfutamos sorozatról beszélünk. A 45-ös [Tyler Reddick], az 5-ös [Kyle Larson] és a 11-es [Denny Hamlin] minden fordulót 30 pontos előnnyel kezdett hozzánk képest. Nekünk ezt kellett leküzdenünk.

A rendelkezésre álló adatok alapján világosan látható, hogy a csapatnak nem volt túlságosan meggyőző teljesítménye a rájátszás során. Ha nem lettek volna azok a plusz pontok, valószínűleg nem is jutottak volna be a legjobb nyolc közé. A 45-ös éppen hogy átlépte a lécet a Rovalon, és playoff-pontok nélkül valószínűleg ott véget ért volna a szereplésük.

Related posts