Itt a bizonyíték: a Real Madrid megfigyelője Angliába utazott, hogy Kerkez Milos teljesítményét figyelemmel kísérje.


A Real Madrid érdeklődése a magyar válogatott bal oldali védője iránt egyre inkább komolyra fordul. Kerkez Milos már nem csupán pletykák tárgya, hiszen a királyi klub egyik képviselője személyesen is szemtanúja volt a 21 éves tehetség teljesítményének az Arsenal ellen aratott győztes mérkőzésen.

Könnyen előfordulhat, hogy nem vörösbe, hanem fehér mezbe öltözik a következő szezonban a Premier League legjobb védői között számon tartott két játékos. Ugyanis egész pályás letámadást indított a Real Madrid a Bournemouth két fiatal hátvédje, a 19 éves Dean Huijsen és a 21 éves Kerkez Milos megszerzéséért. A brit TBR Football úgy tudja, hogy a 15-szörös BEK és BL-győztes spanyol klub nagyon komolyan gondolja az üzletet, éppen ezért a királyi gárda megfigyelői személyesen tekintették meg a két kiszemeltet az Arsenal-Bournemouth bajnoki találkozón. A megfigyelők jó hírekkel térhettek haza, ugyanis Huijsen szerezte csapata egyenlítő gólját, míg Kerkez jó szokásához híven beszáguldotta a pálya bal oldalát, és ő adta be a szögletet csapata győztes találata előtt.

A magyar labdarúgó kapcsán már korábban is felmerült a Real Madrid érdeklődése, azonban az utóbbi hetekben inkább az angol klubok közötti váltás tűnt valószínűbbnek. Legfőképpen a Liverpool nevét emlegették, mint potenciális kérőt, de egyre gyakrabban lehetett hallani a Manchester City érdeklődéséről is.

A madridiak abszolút tisztában vannak a két fiatal védő képességeivel és jelenlegi árával - Huijsen 50, míg Kerkez 40-45 millió font -, ami a Realnak nem jelenthet akadályt. Sajtóinformációk szerint a királyi klub rövidesen megteszi a hivatalos ajánlatát a két fiatal védőért.

A Liverpool természetesen nem hajlandó lemondani a két védő megszerzéséről, de a brit sajtó értesülései szerint Arne Slot és csapata felkészült arra az esetre is, ha Huijsen és Kerkez nem az Anfield Roadot választanák. A középső védő posztjára az Ajax holland válogatott játékosa, Jorrel Ható került a célkeresztbe, míg Kerkez helyett a Fulham balhátvédje, Antonee Robinson tűnhet alternatívának.

Related posts