A budapesti gyógyfürdők belépőjegyének ára 2025-ben ennyivel emelkedik - Pénzcentrum


Három ikonikus budapesti fürdő felújítása várhatóan 2025-ben kezdődhet el, ám az áremelés, amely ezzel jár, nem lesz túl drasztikus.

A 2025-ös év során számos budapesti fürdő felújítására kerülhet sor, és várhatóan a Gellért fürdő jövője is terítékre kerül - számolt be erről a Világgazdaság. A lapnak Borosné Szűts Ildikó, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója osztotta meg a jelenlegi helyzetet és a jövőbeli terveket.

A vezérigazgató legelőször is elárulta, hogy mennyivel drágulnak majd a fürdők belépői:

szolid, gyakorlatilag csak inflációkövető emelés lesz a fővárosi fürdőknél, a tervek szerint 5 százalékos mértékben.

Ez az emelési mérték lényegesen alacsonyabb a tavalyihoz képest, hiszen akkor minden budapesti fürdőben jelentősebb áremelkedés volt tapasztalható. Volt olyan hely, ahol akár 12 százalékkal is megugrottak az árak az előző évhez viszonyítva.

Borosné Szűts Ildikó azt is elárulta, hogy 2025-ben a tervek szerint felújítják a Rác-, a Gellért-, valamint a Széchenyi-fürdő termálrészlegét is. A gyógyfürdők összesített bevétele is jó, több mint 5 milliárdos volt a profit - több is lehetett volna, ám a maradékot elvitte a hatszorosára emelkedő víz-, és csatornadíj.

Related posts