Megszűnt a visszaváltási rendszer Budapesten.


Az üzletek karácsonyi zárvatartása után káoszba fulladt a palackvisszaváltás Budapesten. A gépek több helyen megteltek vagy elromlottak, és sokan több üzletben is próbálkoztak, mire sikerült visszaváltaniuk az üvegeiket - számol be róla az RTL Híradó. Nincs mit szépíteni, a visszaváltási rendszer összeomlott a fővárosban.

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. által működtetett gépek nem tudtak lépést tartani az ünnepi boltzár utáni rohammal: voltak helyek, ahol a palackvisszaváltó automaták tele lettek, míg másutt meghibásodtak. A híradónak nyilatkozó emberek közül többen több boltban is megpróbálták visszaváltani üvegeiket, de akadtak, akik a kígyózó sorok láttán inkább feladták a kísérletet. Az RTL híradója szerint egy belvárosi REpont is akadt, amely technikai problémákra hivatkozva egyáltalán nem üzemelt.

A MOHU korábban bejelentette, hogy teljes mértékben felkészült az ünnepek körüli megnövekedett forgalomra. Az RTL-nek eljuttatott közleményükben hangsúlyozták, hogy alapos készletfelméréseket végeztek a boltokban elérhető zsákok és plombák mennyiségéről, és emellett több üvegtárolót is biztosítottak az üzletek számára. A MOHU kiemelte, hogy a visszaváltási rendszer zökkenőmentes működése érdekében elengedhetetlen a boltok fokozott felkészültsége.

A fővárosi közgyűlés október végén fogadta el Vitézy Dávid indítványát, amely bővítené a visszaváltható palackok összegyűjtésének lehetőségét azzal, hogy palacktartókat helyezne a köztéri kukákra.

A kezdeményezés jelentősége több szempontból is megkérdőjelezhetetlen. Egyrészt sok ember számára a kukákból történő palackgyűjtés egyfajta jövedelemforrást jelent, amely alapvető megélhetésükhöz elengedhetetlen. Másrészt vannak olyanok is, akik számára a visszaváltási díj vagy a szelektív hulladékgyűjtés nem bír relevanciával: adott helyzetekben egyszerűen a legközelebbi szemetesbe dobják a PET-palackot. Ezért környezetvédelmi szempontból kifejezetten előnyös lenne, ha a nyilvános hulladéktárolók mellett szelektív palackgyűjtőket helyeznének el, így ösztönözve a tudatosabb hulladékkezelést.

A főváros már bemutatta az utcai palackgyűjtők első változatát, ám ezek leszerelésre kerültek, mivel a város illetékes bizottsága módosításokat kért a prototípuson. Ennek következtében a rászorulók továbbra is a szemetesek között kutathatják a flakonokat.

Related posts