Egy magyar édesanya csodálatos módon egypetéjű hármasikreknek adott életet.
A három kislány különleges nevekkel lett megáldva: Maja, Milla és Mira.
A bájos ikerpár, akik egypetéjűként jöttek a világra, igazi különlegességnek számít. A lányok természetes úton fogantak, és mindhárman remek egészségnek örvendenek, ami még szebbé teszi ezt a csodás pillanatot.
- Most múltak fél évesek. Eredetileg október 10-re voltam kiírva velük, emiatt korrigáltan kell nézni a korukat, ehhez képest három és fél hónaposak. Ennek is felelnek meg mind méretben, mind pedig a tudásukat tekintve - kezdte a Blikknek Kóczián-Veigl Mercédesz, a fiatal édesanya. - A 28. hétre érkeztek, 1100-1200 gramm körüli súllyal, nagyon picik és törékenyek voltak. Miután megszülettek, azonnal lepedőbe csavarták őket, és elrohantak velük, nem is láthattam őket, csak másnap reggel. Inkubátorba tették őket, igyekeztek minél inkább azokat a körülményeket biztosítani nekik, mint a hasamban, hiszen ott kellett volna még lenniük. Körülbelül 1-1,5 hét után vehettük őket először kézbe a férjemmel, csodálatos érzés volt - idézte fel a varázslatos pillanatot Merci. - Az is csoda egyébként, hogy mind egészségesek, ugyanis hármasikreknél előfordulhat, hogy az egyik baba betegen születik, de itt szó sincs ilyesmiről - fűzte hozzá mosolyogva az anyuka, akivel eleinte azt közölték, hogy csak két kisbabát hord a szíve alatt.
- A 8. hét környékén két orvos is megerősítette, hogy két babát várunk. A családnak is így jelentettük be a dolgot, természetesen nagy volt az öröm, mindenki odáig volt - mondta Peti, a lányok apukája. - Hogy valójában hárman vannak, az csak a 12. heti genetikai vizsgálaton derült ki. Bár a távoli rokonaim között vannak ikrek, de egyszerűen sokkolódtam, alig akartam elhinni az egészet. Az eddigi vizsgálatok alapján egypetéjűek, ami igazi ritkaságnak számít. Két-három gyereket terveztünk kis korkülönbséggel, hát ez most összejött! - fűzte hozzá nevetve Merci.
Az apróságok körül természetesen elkél a segítő kéz, ebből szerencsére akad szép számmal a családban.
- Peti szülei a szomszédságban élnek, és gyakran átlátogatnak hozzánk, hogy segítsenek bármiben, amire szükségünk van. Az anyukája szinte minden este ott van, amikor fürdetjük, és gyakran készít vacsorát is. Néha elgondolkodom, hogy nekem mikor lenne időm erre - mesélte Merci. - A lányok közül Maja a legnyugodtabb, mindig türelmesen várja a sorát. Milla viszont nagyon határozott, és ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, azonnal sírni kezd. Mira pedig valahol a két testvére között helyezkedik el, hol az egyik, hol a másik irányba hajlik, de alapvetően nagyon kíváncsi és érdeklődő természet. Mindhárman igazi kis mosolygós, boldog babák, és az orvosnál, meg a séták során mindig ránk figyelnek, igazi látványosság lettünk a településen.