Donald Trump előterjesztette javaslatát, ami sokakban feszültséget keltett.

Törökország önálló politikai irányvonala világosan tükrözi a dinamikusan változó világrendet, amelyben a sok szereplős rendszer egyre inkább két vagy több domináns hatalmi pólusra oszlik. Ankara stratégiái nem csupán regionális szinten, hanem globálisan is új fényt vetnek a geopolitikai erőviszonyok átalakulására.

Donald Trump amerikai elnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök szeptember 25-én Washingtonban találkoztak, ahol a két vezető a védelmi együttműködés, az orosz energiafüggőség csökkentése és a közel-keleti békefolyamatok jövőjéről folytattak eszmecserét. A megbeszélések középpontjában a F-35-ös vadászgépek esetleges törökországi újraengedi, a Patriot rakétarendszerek ügye, valamint a Gázai övezetben történő fegyvernyugvás előmozdítása állt, amelyben mind Ankara, mind Washington előrelépéseket említett. Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója az Index számára kifejtette, hogy Törökország a NATO és Oroszország között egyensúlyozva, megőrizve stratégiai autonómiáját, vált a Közel-Kelet egyik meghatározó középhatalmává.

Ez az Index Világjátszma című geopolitikai rovata, amelyben hétről hétre elemzésekkel jelentkezünk a nemzetközi politika és a konfliktusok legfontosabb fejleményeiről. Elemzők segítenek értelmezni a globális folyamatokat, a nagyhatalmi érdekeket és azok világpolitikára gyakorolt hatásait.

Az Egyesült Államok után Törökország a NATO második legnagyobb védelmi kapacitásával büszkélkedhet, ami különösen fontos szerepet játszik a szövetség déli szárnyának védelmében, köszönhetően az Incirlik légibázis kulcsszerepének. Ankara azonban sajátos külpolitikai irányvonalat követ: míg hivatalosan a nyugati szövetségi rendszer részeként működik, régóta tartó multilaterális politikájának keretében szoros gazdasági és védelmi kapcsolatokat ápol Oroszországgal is. Ez a helyzet ellentmondásos, hiszen Moszkvát a NATO hivatalosan fenyegetésként kezeli, miközben az Európai Unió a háborús gazdasági tevékenységekre való áttérésre készül. Ilyen körülmények között Törökország egyszerre a szövetségese és partnere egy olyan nagyhatalomnak, amellyel a nyugati blokk de facto már közvetett háborús állapotban van.

Törökország különleges pozíciója jól tükrözi a világ gyorsan változó rendjét, amelyben a jelenlegi multipolaritás fokozatosan a két- vagy többpólusú tömbösödés irányába halad.

"A NATO és a Kína-Oroszország-Irán-tengely mellett legújabb fejleményként az arab országok saját "NATO"-ja is formálódik, részben a katari incidens nyomán kialakult Egyesült Államokkal szembeni bizalomvesztés következtében. Ha ezen az úton haladnak tovább az események, a diverzifikáció már nem sokáig lesz fenntartható. A hídszerep és a stratégiai autonómia egyre kevésbé tűnik járható útnak, és a vagy-vagy logikájának erősödése választás elé állíthatja az olyan középhatalmakat is, mint Törökország" - mutatott rá Sárkány László, az Eurázsia Központ kutatója.

A kutató rámutatott, hogy Törökország geopolitikai pozíciója, katonai potenciálja és változatos külpolitikai megközelítése rendkívül fontos szereplővé emeli Ankarát a globális Észak ("Nyugat") és Dél ("Kelet") számára egyaránt. Jelenleg, a világpolitikai nagyhatalmak közötti feszültségek tükrében azonban úgy tűnik, hogy elsősorban a Nyugat számára van szükség Törökországra.

Trump elnök valószínűleg ezért is próbálta erősíteni a kapcsolatokat török vendégével, hogy megakadályozza Ankara elmozdulását a keleti blokk felé. Az utóbbi időszakban jelentős olasz médiák is kiemelték Törökország stratégiai szerepét, miközben uniós vezetők és Erdogan elnök több alkalommal hangsúlyozták: Törökország elengedhetetlen része Európa védelmi struktúrájának. Ezt a véleményt alátámasztja, hogy felmerült Ankara közvetlen vagy közvetett részvétele az EuroDefense programban. Azonban a kezdeményezés ellenállásba ütközik a történelmi riválisok, a NATO-tag Görögország és Ciprus, valamint Franciaország és Izrael részéről.

- Fejtette ki Sárkány László, miközben aláhúzta a mondanivalója lényegét.

A globális Észak és Dél mellett a harmadik blokk, az úgynevezett "arab NATO": tagjai közösen egy önálló védelmi stratégiát igyekeznek kialakítani, amely ugyan nem zárja ki a partnerséget a másik két blokk bármelyikével, de az egyensúlyi helyzet alakulásától függ. Mint azt megírtuk: a Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok alkotta Öböl menti Együttműködési Tanács jelezte, hogy aktiválják a közös védelmi megállapodást, amely a NATO 5. cikkelyéhez hasonlóan kollektív választ ír elő egy tagállamot ért támadás esetén.

Ankara továbbra is kitart amellett, hogy nem kíván egyik politikai tömbhöz sem csatlakozni; helyette a saját védelmi stratégiájának megőrzésére összpontosít. Ugyanakkor valószínűtlen, hogy az "arab tömb" részéről bármilyen kezdeményezés érkezne a csatlakozásra vonatkozóan.

A különleges úton járó Törökország a multipolaritás korszakának hajnalán, amely mostanra talán a végkifejlet felé tart, a Közel-Kelet egyik meghatározó középhatalmává vált. Ez a fejlődés szoros összefüggésben áll Ankara regionális befolyásának erősödésével, valamint a különböző hatalmi pólusok közötti feszültségek élesedésével.

"A török-görög kapcsolatok feszültsége mellett legnagyobb mértékben Izraellel szemben érzékelhető az ellentét, azonban - Katar, Líbia, Algéria és Tunézia kivételével - a régió arab államai is óvatosan viszonyulnak Ankara törekvéseihez" - nyilatkozta a kutató az Indexnek.

Sárkány László véleménye szerint figyelemre méltó esemény volt, hogy Törökország 2020-as szíriai beavatkozását követően Szaúd-Arábiában átnevezték Rijád egyik jelentős közlekedési útját, a Nagy Szulejmán szultán utcát. "Az arab országok a gyarmati múltjukból való felszabadulás után önálló entitásként léptek fel a geopolitikai színtéren, és számukra a ’Neo-Oszmán Birodalom’ újjáéledése alatt állni nem tűnik vonzó lehetőségnek. Azonban a Törökországgal fennálló meglévő gazdasági és bizonyos esetekben védelmi kapcsolatok elegendőnek tűnhetnek számukra" - tette hozzá Sárkány.

A kutató hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedek európai uniós hitegetéseiből levont tapasztalatok alapján Ankara független utat választott, és saját energia- és kereskedelmi infrastruktúráját alakította ki. A Földközi-tenger keleti részét egyre inkább saját befolyási övezetének tartja, és megkezdődött egy dinamikus, átfogó regionális hegemónia kiépítése a Törökország és Spanyolország közötti tranzitzóna mentén. E témáról már korábban is írtunk a Világjátszma rovatban.

Törökország védelmi ipara mindinkább önálló, és globális exportőrré kíván válni. Az ágazat zászlóshajója, az ASELSAN - az ország legnagyobb védelmi elektronikai vállalata - értéke már meghaladta az 1 billió lírát, célja pedig, hogy 2030-ra a világ 30 legnagyobb védelmi vállalata közé emelkedjen.

Sárkány László véleménye szerint a Törökország és az Egyesült Államok közötti partnerség továbbra is jelentős szerepet játszhat a török nemzet számára. Donald Trump és Recep Tayyip Erdoğan közötti tárgyalások, valamint a két ország adminisztrációjának előzetes konzultációi révén egy "kiváló ajánlat" születhetett, amely összhangban áll az Egyesült Államok és Izrael érdekeivel, és potenciálisan hozzájárulhat a Közel-Kelet stabilitásának megteremtéséhez.

"A térség rendkívül fontos szerepet tölt be az új világrend kialakulásában, különösen a gazdasági és energiafolyosók biztonsága szempontjából" - hangsúlyozta a kutató. Hozzátette, hogy a Törökországnak tett ajánlat új megvilágításba helyezheti Kína és Oroszország legújabb lépéseit, különösen a Szibéria Ereje 2 gázvezeték előkészítése kapcsán. A csomag egyik fontos része lehet a korábban visszatartott F-35-ös vadászgépek ügye, miközben más nyilatkozatok széleskörű, nagyszabású lehetőségeket is sejtetnek a jövőre nézve.

Az Eurázsia Központ kutatója úgy véli, hogy Washington Ankarán keresztüli lépései egyre inkább Moszkva visszaszorítására tett kísérletekként értelmezhetők. Az energiamegállapodások - mind a földgáz-, mind a nukleáris technológia terén - elkezdték csökkenteni Törökország függőségét Oroszországtól. Ankara számára ugyanis mindig stratégiai cél volt, hogy mérsékelje egyetlen szállítótól való kitettségét.

Moszkva szemszögéből ugyanakkor a piaci részesedés elvesztésének veszélye Törökországban - egyik legnagyobb gázfogyasztójában - komoly gazdasági és geopolitikai csapást jelent, hiszen Ankara regionális energiaközpont, több stratégiai energiafolyosó metszéspontjában. A technikai és gazdasági dimenziókon túl mindez politikai üzenetet is hordoz: az USA-Törökország kapcsolat bizalmi szinten újjáépíthető, megalapozva egy erősebb szövetséget az elkövetkező években

- Fejtette ki Sárkány László, miközben aláhúzta a mondanivalója lényegét.

Szerinte Washington csak abban az esetben remélhet sikeres együttműködést, ha Törökországot valóban úgy kezeli, mint egy független, stratégiai autonómiával bíró szereplőt.

Trump gesztusai a közelmúltban bekövetkezett geopolitikai átalakulás legszembetűnőbb szimbólumai voltak. A legutóbbi közel-keleti csúcstalálkozón Recep Tayyip Erdogant az asztalfőre ültette, ezzel is hangsúlyozva, hogy Törökország kulcsszereplő Washington regionális stratégiájában. Az amerikai elnök többször is méltatta Törökország jelentőségét, hangsúlyozva, hogy Ankara volt az a tényező, amely erőteljes változásokat hozott Szíriában, és fellépett Oroszország, valamint Irán befolyása ellen. Ebben a kontextusban a legitimitás azt jelenti, hogy Törökországot nem csupán egy kisebb partnerként, hanem döntő középhatalomként ismerik el a nemzetközi színtéren.

„Kérlek, formáld meg a szöveget a saját stílusodban!” – javasolta a kutató.

A kérdésre, hogy Törökország mit remélhet a jövőben, Sárkány László rámutatott: az Erdogan és Trump közötti tárgyalások során a fókusz az energiaellátás és a védelmi együttműködés kérdéseire irányult. A diskurzusba belekerültek az F-35-ös harci repülőgépek, valamint a Patriot rakétarendszerek is. Törökországot ugyanakkor korábban kizárták az F-35 programból, mivel orosz fegyvereket vásárolt, de Washington most hajlandónak tűnik megfontolni Ankara visszatérését. A török vezetés azonban világossá tette, hogy a keleti mediterrán térségben bármilyen jelentős döntéshez az ő beleegyezésük elengedhetetlen.

Amennyiben ezt a tényt elismerik, Ankara hajlandó lenne kedvező lépéseket tenni: normalizálná kapcsolatait a "barátságtalan" országokkal, nemzetközi konferenciát kezdeményezne a gazdasági övezetek és az energetikai kérdések rendezésére, miközben erősítené gazdasági, politikai és kulturális jelenlétét más térségekben - a Kaukázustól Afrikáig, a Balkántól a Közel-Keletig. "Ez összhangban áll a 'nagyobb Törökország' koncepciójával, amelynek Washingtonban is akadnak támogatói" - tette hozzá a kutató.

Sárkány László véleménye szerint erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy Erdogan valóban bármilyen kedvezményt kiharcolt volna Trumptól az F-35-ös vadászgépek ügyében, vagy csupán üres ígéretekre szorítkozott. A kutató egy amerikai elemző szavait hozta fel példaként: "Trump olyan dolgokat kínál, amelyeket nem képes eladni - Erdogan pedig olyanokat szeretne vásárolni, amiket nem tud megszerezni." A törökországi visszatérés a programhoz ugyanis a Kongresszus akadályába ütközik, részben az Izrael támogató képviselők és érdekcsoportok nyomásának következtében.

Több kongresszusi politikus figyelmeztetett arra, hogy Ankara ilyen körülmények között történő "jutalmazása" gyengítheti az Egyesült Államok térségbeli szövetségeseit. Washington számára Görögország, Ciprus és Izrael kiemelkedően fontos partnerek a Földközi-tenger keleti medencéjében, ahol véleményük szerint Törökország destabilizáló lépéseket tesz. Az F-35-ök átadása tehát nem csupán az amerikai jogszabályokkal és a Kongresszus akaratával állna ellentétben, hanem komoly veszélyt jelentene a stratégiai egyensúlyra is a térségben.

Elemzők véleménye szerint a vita nem csupán egy egyszerű fegyverüzlet körül forog, hanem Ankara NATO-n belüli helyzetének és a Nyugat iránti elkötelezettségének próbája is. Amennyiben Washington hajlandó engedményeket tenni, azzal Törökország helyzete a szövetségen belül erősödhet, ugyanakkor feszültségeket okozhat más tagállamokkal. Ellenkező esetben, ha az Egyesült Államok megőrzi a blokádot, az Ankarát könnyen Oroszország vagy Kína felé terelheti.

A bonyolult geopolitikai táj, amelyben Ankarának is ügyesen kell lavíroznia, a következőképpen fest: az Eurázsia Központ kutatója úgy véli, hogy a geopolitikai sakkjátszmában az Egyesült Államok középhatalomként igyekszik elismerni és saját céljaira kihasználni Törökországot. Eközben az Európai Unió háborús feszültségekkel küzd, Oroszország egyre inkább izolálódik, az arab világ pedig óvatosan védi autonómiáját, míg Kína türelmesen figyeli az eseményeket és hosszú távú stratégiákat dolgoz ki.