A Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén a diktatúrák és a földönkívüliek egyaránt felvonulnak, méghozzá egy olyan kegyetlen tempóban, amely lenyűgözi és megdöbbenti a közönséget. A versenyfilmek sorra érkeznek, mintha egy futurisztikus látomás részei len

A második napon köszönthettük Nemes-Jeles László Árva, Jorgosz Lanthimosz Bugonia és Noah Baumbach Jay Kelly című műveit.

Nemes-Jeles László második alkalommal lép a patinás Arany Oroszlánért rendezett verseny színpadára, és a fesztivál első, úgynevezett "halálnapján" mutatkozott be, ahol három neves alkotó váltotta egymást a Lido vörös szőnyegén. Az Árvának már előre megvolt a híre: rengetegen érdeklődtek a 35 milliméteres celluloid nyersanyagot életre keltő magyar rendező munkája iránt, még akkor is, ha a film kifejezetten magyar tematikát boncolgat. A rendező és Clara Royer által közösen megírt forgatókönyv az 1956-os forradalom utáni hónapokban játszódik Magyarország területén, és nem mindenki számára lesz könnyű megfejteni, mit is jelent a kommunista elnyomás időszaka. Egy brazil kolléga megjegyzése szerint a film címe - Árva - a főszereplő kisfiúra utal, holott az édesanyja karaktere sokkal árnyaltabb. Hogy érthetőbb legyen az olvasó számára: Barabás Bojtorján alakítja Andort, aki édesapját, akit a lágerbe vittek és valószínűleg már nem él, 1957-ben is várja. Zsidó édesanyja egyedül neveli őt, míg egy éjjel meg nem jelenik egy robusztus vidéki hentes, aki bejelenti, hogy ő bújtatta az édesanyját a háború alatt, és valójában ő Andor igazi apja. Ez a brutális figura fokozatosan "privatizálja" a családot, amit Andor nehezen tud elfogadni, és ez a konfliktus drámai események sorozatát indítja el. Az Árva dramaturgiai szempontból sokkal konzervatívabb és hagyományosabb, mint Nemes-Jeles korábbi két nagyjátékfilmje, de a vizuális innovációk megmaradnak. Erdély Mátyás operatőr ezúttal is lenyűgöző képsorokat alkotott, a 35 milliméteres celluloid képességeit maximálisan kihasználva, sőt, olyan szintre roncsolták, hogy a film ne csak az ötvenes években játszódjon, hanem úgy is nézzen ki, mintha akkor készült volna. A korra jellemző hangulat és mellékszálak kísértetiesen idézik meg a múltat, és bár Nemes-Jeles László nem mond el semmi újat, az ábrázolásmód és az atmoszféra annyira intenzív, hogy érezni lehet, mennyire félelmetes volt az a korszak.

Nemes Jeles László kérdése rendkívül aktuális és provokatív: Hogyan tudjuk megfékezni a gyűlöletet, amikor az éppen a progresszív eszmék, valamint az emberi jogok álarcába bújik? E kihívás megoldása nem csupán elméleti diskurzus, hanem a társadalmi felelősségvállalásunk próbája is. Az olyan jelenségek, amelyek álcázva terjednek, komoly veszélyt jelentenek, mivel könnyen elérhetik a közvéleményt, és hamis narratívákat teremthetnek. Fontos, hogy kritikusan szemléljük ezeket a megnyilvánulásokat, és kiálljunk az igazság mellett, hogy a valódi értékek — mint a tolerancia és a szolidaritás — ne vesszenek el a hamis retorika tengerében.

A gyerek, aki a második világháború utolsó napjain látta meg a napvilágot, élete során a 20. század Európában tapasztalt rendszerszintű elnyomásának sokszínűségét tükrözi. "Úgy vélem, hogy még mindig ugyanabban a történelmi ciklusban létezünk" - osztotta meg Nemes-Jeles László a világpremier napján tartott sajtótájékoztatón. Hangsúlyozva a személy és a kor közötti mély kapcsolat fontosságát, megjegyezte: "A film gyakran azt sugallja, hogy az egyén sokkal nagyobb hatalommal bír, de valójában korlátozottak vagyunk. Az egyén lelkében rejlő tragédia alá van vetve olyan történelmi erőknek, amelyek messze túlmutatnak saját megértésén." Mivel a rendező eddigi három filmje mind a múltban játszódik, jogosan merült fel a kérdés, hogy mikor készít olyan művet, amely a jelenben játszódik. A válasz: egyelőre nem tervez ilyet. "Talán nevetségesen hangzik, de a legnagyobb aggodalmam a technológia lenne. Oly mértékben behatolt az életünkbe. Meg kellene találnom a megfelelő nézőpontot és témát, és bár szívesen foglalkoznék vele, a múlt eseményeivel sokkal komfortosabban érzem magam" – tette hozzá.

A versenyprogram másik kiemelkedő darabja Jorgosz Lanthimosz Bugoniája volt, melyben két összeesküvés-mániás fiatal férfi elrabolja egy nagyvállalat befolyásos vezérigazgatóját (Emma Stone), mert meg vannak győződve arról, ő egy földönkívüli, aki el akarja pusztítani a Földet.

Mivel a Bugonia egy koreai film remake-je, sejthetjük, nem ilyen egyszerű a képlet - a görög direktor meg ért annyira a művész horrorhoz és a fekete komédiához, hogy ebből egy bombasztikus elegyet tegyen le az asztalra. Ehhez jött, hogy a sajtótájékoztatón viccesen merész vallomást tett Emma Stone: hisz az idegenekben. "Nem tudom, hogy lenéznek-e minket, de az egyik kedvenc személyiségem, aki valaha élt, az Carl Sagan csillagász, és őrülten szerelmes lettem a filozófiájába, a tudományába és a zsenialitásába. Ő mélyen hitt abban, hogy az a gondolat, hogy egyedül vagyunk ebben a hatalmas, kiterjedt univerzumban - nem pedig az, hogy figyelnek minket - eléggé önimádó dolog. Szóval igen, kiállok és kimondom: hiszek az idegenekben!" Lanthimosz a kérdésre nevetve válaszolt: "Ez egy nagyon bonyolult kérdés, amit komolyan megválaszolni nehéz."

Egy másik újságíró azt kérdezte Stone-tól, hogyan kezeli a sikert "anélkül, hogy idegenné válna". Emma Stone visszakérdezett: "Honnan tudod, hogy nem vagyok idegen? Azt hiszem, ennek a kérdésnek van egy bonyolult oldala, amely valószínűleg hosszabb, mint amit bárki is hallani szeretne most" - mondta. "De szerintem mindenki valamilyen formában szembesül ezzel mostanában. Mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor valaki azt hiszi, hogy ismer téged; azt az érzést, hogy nincs sok kontrollod a külső éned felett. Mert ott vagyok én, és itt vagyok én. Van az a személy, aki idejön, és van az a személy, aki a barátaimmal és a családommal van. Ugyanazok a személyek - de ezt teszem, hogy megőrizzem a józan eszemet."

Nagy izgalom övezte Noah Baumbach legújabb filmjét, a Ray Kelly-t, amelyben George Clooney egy önmagát idéző filmsztárt alakít, akit éppen egy mély lelki válság kerít hatalmába, mind szakmai, mind pedig magánéleti téren. A film bepillantást nyújt a hollywoodi világ rejtett zugaiba – de vajon mennyire újszerű ez a történet? Hiszen hasonló, jól megvalósított alkotásokkal már találkozhattunk, mint például Robert Altman A játékosa. A film olykor zavarbaejtően introspektív és giccses vígjáték, de mégis vannak olyan pillanatai, amikor (véletlenül vagy sem) komolyra fordul a helyzet. Érdekes módon ezeket a mélyebb jeleneteket Adam Sandler, aki Clooney Ray Kelly-jének menedzserét alakítja, viszi a hátán. Hát ez elég különös!

A Velencei Filmfesztivál nyitónapja igazi szenzációt hozott: egy bölcs remekmű, amely művészi provokációkkal teli, és egy meglepett zsűrielnök, aki alig hitte el, amit látott. A tegnap elindult fesztivál első kasszasikere máris sokakat lenyűgözött!