Ádám, Rebeka és Nóra közös üzenete: Mindig az élet védelmét és támogatását kell helyeznünk a középpontba.

Életpárti nézőpontból szemlélve keveset beszélünk róla, de az abortusz rendkívül fontos téma. A legjobban a gyermekét elveszítő anya szenved tőle, de kihatással van a család és a megszületett testvérek életére is. A gyász és a szorongás ráadásul gyakran rejtőzködik, miközben az érintett évekig, évtizedekig küzd ezekkel az érzésekkel. A terhességmegszakítás, az életvédelem, az önvád és a feloldozás kérdésköréről Ádám Rebeka Nóra beszélgetett Olaj Anett-tel, aki egykori érintettből lett segítő. A Mandinerben megjelent írás a Média a Családért díj jelöltje lett.

Ádám Rebeka Nóra a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem falai között szerezte meg politikatudományok alapdiplomáját, majd a nemzetközi kapcsolatok és Európa-tanulmányok mesterdiplomáját. 2019 óta a Mandinernél dolgozik, ahol kezdetben külhoni ügyekkel foglalkozott, az utóbbi években pedig riportokat, életútinterjúkat, valamint kulturális, vallási és szociális témájú írásokat készít. Tavaly a Mandiner csapatával együtt Junior Prima díjat nyert el, elismerve ezzel szakmai munkáját és elkötelezettségét.

A bűntudat gyakran észrevétlenül lapul meg a lélek mélyén: sok nő nem is tudja, hogy az életük során bekövetkező válságok hátterében egy régen átélt abortusz állhat. A terhességmegszakítás körüli viták napjainkban kiemelt figyelmet kapnak, ezért Olaj Anett-tel beszélgettünk tapasztalatairól, az élet védelméről, az önmagunkkal szembeni kritikáról és a lelki megnyugvás kereséséről.

Ráchel fájdalmát fejezi ki, amikor fiait gyászolja, hiszen már nem léteznek többé. (Jer 31,15)

Milyen lélekemelő, hogy van egy ország Európában - történetesen Magyarország -, ahol ha az ember felkeresi az Abortusz.hu oldalt, nem egy orvosi beavatkozást támogató, életellenes oldal ugrik elé, hanem éppen ellenkezőleg: egy elhivatott közösségé, amely igyekszik mindent megtenni, hogy a magzatuk elvetését fontolgató lányokat és nőket meggyőzze, ne hozzanak halálos ítéletet. A honlapot Anett és férje, Dávid indította 2013-ban, miután Anett, évekig nyögve fiatalkori abortuszának lelki sebeit, váratlanul meggyógyult. "Azért vagyunk, hogy segítsünk neked!" - olvasom a portálon, ahogy az Anett-tel való találkozásra készülök.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

Olaj Anett egy vallását még nem gyakorló családból indult, ahol az erkölcsi irányelvek nem voltak túlságosan hangsúlyosak. Amikor elhagyta a szülői otthont az egyetem kezdetén, magával hozta a felnőtté válás szabadságának érzését. Egy születésnapi ünnepségen élte át első egyéjszakás kalandját, ami végül várandóssággal zárult. Anett nem tervezett gyermeket, hiszen a családalapítást egy boldog párkapcsolat keretein belül, körülbelül tíz év múlva képzelte el. A helyzet még bonyolultabbá vált, amikor kiderült, hogy az érintett fiú menyasszonya is babát vár. Anett végül úgy döntött, hogy nem osztja meg a fiúval a titkát, amely szerint már van egy gyermek, akinek ő az édesapja.

"Hihetetlenül szorongató helyzetben találtam magam a fürdőszoba négy fala között, a kezemben a pozitív terhességi teszt. Teljesen tanácstalan voltam, hogy kinek beszéljek erről a sokkoló hírről, hiszen valljuk be, ez egy igencsak nehezen kezelhető információ annak, aki nem készül gyermekvállalásra. Olyan érzés volt, mintha a torkomat elvágták volna" - meséli Anett. Abban az időszakban csak a világ felfedezésére vágyott, nyelveket szeretett volna tanulni, és tele volt álmokkal, de egyik sem tartalmazta a megállapodást és a családalapítást.

Anett így írja le a belső vívódását: "Estéről estére egyre inkább azt tapasztaltam, hogy ami bennem növekszik, az mintha felfalna, mint egy rákos sejtekből álló daganat. Eljutottam arra a pontra, hogy csakis abortusz révén találhatok enyhülést, ezért minden érzelmemet igyekeztem elfojtani. A valódi csapda azonban éppen itt rejlik: a lányok abban a tévhitben élnek, hogy megnyomhatják a 'törlés' gombot, és visszatérhetnek ahhoz az időszakhoz, amikor még ártatlanok voltak. De a valóság az, hogy ez nem így működik: a lány már így is anyává válik, legfeljebb egy halott gyermek anyjává. Ez az abortusz legnagyobb illúziója."

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

A döntés meghozatala után Anett fokozatosan végigjárta a már jól ismert lépcsőfokokat, amelyek ilyenkor következnek: két beszélgetés a védőnőkkel és a családvédelmi szolgálattal, amelyeket minden erejével, megkeményedett szívvel tűrt. Ezt követően elérkezett a nőgyógyászhoz, ahol életének egyik legmeghatározóbb pillanata zajlott le. Az orvos egy halvány kísérletet tett arra, hogy meggyőzze őt a döntésének megváltoztatásáról. "Azt mondta: 'Ez egy egészséges szívhangú magzat, nem gondolt arra, hogy megtartja?' Ekkor valami belső harang zúgott a szívemben, és bár Istenre még nem gondoltam, úgy éreztem, hogy valós kérdést intéztek hozzám, és hogy talán létezhet más válasz is, mint amit én magam számára kijelöltem" - idézi fel az emléket. A várandósság miatt napról napra egyre rosszabbul érezte magát, gyűlölte a helyzetét, ám a kérdés váratlanul megrázta, és volt egy pillanat, amikor átfutott az agyán a gondolat: mi lenne, ha... De aztán újra jött a rosszullét, amely kijózanította, és végül a beavatkozás mellett hozta meg a döntését.

„Betoltak a műtőbe, és bár félig-meddig aludtam, minden apró zajra figyeltem: a vákuum zúgása, az orvosok beszélgetése. Szorongás fogott el, kértem, hogy inkább toljanak ki, és altassanak el, mert így nem tudok részt venni ebben a folyamatban. Az orvosok türelmetlenül figyelmeztettek, hogy maradjak nyugodt és csendben, mert ez a legjobb. Próbáltam megnyugtatni magam azzal, hogy ez csak egy rutin beavatkozás, valami olyasmi, mint egy foghúzás. Senki nem említette, hogy ennek lelki következményei is lehetnek, és ezt akkor még nem is gondoltam.” - emlékezik vissza Anett.

A következő években kézzel-lábbal próbálta a tudattalanba száműzni az emléket, egyre felelőtlenebb párkapcsolatokba sodródott, majd egyik napról a másikra furcsa rémálom kezdte kísérteni éjszakánként.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

"Pontosan ugyanazt a filmet vetítette le nekem a Jóisten minden éjszaka: egy mély kráter szélen álltam egy város peremén, és egy nagyon szép, egészséges, újszülött kisbabát adtak a kezembe, s ördögi morajlás és nyúlós, fekete felhő vett körül. Ez egy óriási világváros, amelyen keresztül kell vinnem a babát, és bármilyen veszély jön, az a dolgom, hogy megvédjem. Egy hosszú zarándoklat volt, ami alatt mindig csak lopva mertem a gyerekre nézni. Próbáltam óvni a savas esőtől, amikor pedig éhes volt, megetettem. Mindent megtettem, de a baba egyre kisebb, egyre szürkébb és egyre élettelenebb lett, s a végén mindig meghalt. Nagyon kemény időszak volt, évekig tartott. Reggelente könnyekben ázva mindig bevallottam magamnak, ezt biztos az abortusz miatt álmodom. Próbáltam nyugtatni magam, hogy egyszer majd elmúlik" - meséli Anett, és megjegyzi, akkor a lelki sötétségnek olyan fokára érkezett, hogy megfogadta, egy ideig nem fog férfiak közelébe menni.

Mint fogalmaz, a Jóisten humoros kedvében lehetett, mert a nagy elhatározás után pár héttel megismerte Dávidot, a leendő férjét. "Elsöprő szerelmet éreztem, de mivel ellentétes volt a terveimmel, próbáltam elnyomni, emiatt kicsit elhúzódott a találkozósdi. Végül mégis elkezdtünk randizni. A második alkalom vasárnapra esett, és Dávid feltűnően elegáns ruhában jelent meg. Emlékszem, nagyon zavarban volt, s közölte, ő vasárnaponként misére szokott menni, lenne-e kedvem vele tartani. Megkönnyebbültem, mert azt hittem, valami mást akar, és mondtam, hogy elmegyek vele" - eleveníti fel.

"A lelki hétvége során Isten támogatásával átalakuláson mennek keresztül, amely igazi csodákat hoz számukra, és szívük tele lesz hálaérzettel."

Anett egy ideig csendben ült, mozdulatlanul a mise alatt, mintha a világ körülötte megállt volna. Hetek teltek el így, míg végül a templom küszöbén egy váratlan zokogás tört rá. "Miután hetekig a szentmisék alatt csak sírtam, egyszer csak felnéztem a templom gyönyörű kupolájára, és egy hirtelen pillanatban megértettem, hogy odafent van Valaki. Valaki, aki életem minden egyes pillanatát figyelemmel kísérte, aki mélyen szeret, és akarta, hogy végre felnézzek rá. Ekkor már nem csupán kötelességből, hanem saját magamért is részt vettem a miséken, meggyóntam – még az abortuszomat is – és próbáltam felfogni, hogy Isten megbocsátott nekem."

Később Anett és Dávid összeházasodtak, és Anett várandós lett az első fiukkal. Amikor a nőgyógyásznál a monitoron megmutatták neki a tízhetes magzatot, beléhasított a felismerés: "Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen csodálatosan fejlett már egy tízhetes kisbaba. A kis lélek láthatóan boldog volt a szülei jelenlétében. És akkor eszembe jutott, hogy nekem már volt egyszer egy hasonló gyermekem, aki szintén boldog volt az édesanyjával, de én őt eldobtam. Már akkor hitben éltem, és megértettem, hogy Isten, az élet forrása, mit is adhatott volna nekem, ha nem egy gyermeket, és én ezt gőgösen elutasítottam. Ekkor mély keserűség kúszott be a boldog babavárásomba, amely végigkísérte a kilenc hónapot."

Próbáltam megnyugtatni magam azzal, hogy ez olyan, mint egy foghúzás. Senki nem említette, hogy milyen lelki következményekkel járhat, így szinte tudatlanul vágtam bele.

Ahányszor Anett karjába vette gyermekét, és a kisfiú tekintetében meglátta a feltétlen szeretetet, bűntudat fogta el. Olyan időszakot élt meg, amelyben egyik pillanatban a boldogság teljes valóságát tapasztalta meg csodás férjével és gyermekével, míg a következő percben már azt kívánta, bárcsak Isten elvenné tőle ezt az életet. E sötét és egyre mélyülő depresszió közepette fogant meg második kisfia. Anett állapota napról napra súlyosabbá vált. Reggel még összeszedte minden erejét, hogy gondoskodjon a családjáról, de alig fél óra elteltével már sírva roskadt össze, bezárkózva a világ elől, és senkivel sem volt hajlandó beszélni.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

Néztem az abortuszról készült videókat, és próbáltam elképzelni, mennyi szenvedésen mehetett keresztül az a kisbaba, mielőtt elhunyt. Vajon hol van most? Szomorú, hogy az édesanyja nem kívánja őt? Percenként újra és újra felmerültek bennem ezek a kérdések. A férjem próbálta enyhíteni a fájdalmamat, azt mondta, hogy most már a családomra kellene összpontosítanom, hiszen Isten megbocsátott mindannyiunknak. De én nem éreztem ezt így; Isten talán mindent megbocsát, de amikor egy anya elfordul a gyermekétől, az más.

Így fogant meg harmadik gyermekük, és szintén fiú lett. Anett meg volt győződve róla, hogy az abortusz során kislányt vetetett el, így hiába kérik imában, Isten nem fog lányt adni neki. Már az utolsó hónapokban járt, amikor egy délután lefeküdt pihenni.

"Lehunytam a szemem, s ekkor megjelent előttem egy vakító fehér ruhát viselő kislány, aki egy harminc év körüli férfi kezét fogta. Nagyon megijedtem, és azt mondtam: "Uram, ne gyere közelebb, mert nagyon bűnös vagyok, abortuszom volt!" Azt válaszolta: "Tudom." A tekintetében földöntúli szeretet és elfogadás volt. Ezután már csak a kislány beszélt. Elmondta, ő az a gyermek, akit elvetettem. Valóban átélte a fizikai halált miattam, de abban a pillanatban Jézushoz került, s megbocsátott nekem. Ugyanúgy szeret, mint bármely gyermek az édesanyját. Majd nevetve hozzátette: "a mennyországban nincs szomorúság"" - meséli Anett. Az álombeli lány megkérte, ne csak az eszével értse meg Isten irgalmát, hanem a szívével is, hiszen Isten már elfelejtette az egészet. "Arra kért, változtassam meg az életem, mert szeretné, ha egyszer még együtt lehetnénk a mennyországban, de ha így folytatom, nem fogok odakerülni."

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

Ez volt az a fordulópont, amely után Anett teljesen megváltozott: meggyógyult, újjászületett, és végre rátalált arra a hivatásra, amely valódi értelmet adott az életének. Elhatározta, hogy mindazoknak a lányoknak, nőknek és anyáknak, akikkel csak tud, elhozza az abortusz körüli igazságot, amelyet sokan hazugságként élnek meg. E céllal férjével közösen létrehozták az Abortusz.hu platformot, ahol olyan tartalmakat osztottak meg, amelyek mélyebb gondolkodásra ösztönzik az érintett nőket. Ezen kívül elindították Magyarországon a Ráhel szőlőskertje elnevezésű hétvégi lelkigyakorlat-sorozatot, amely lehetőséget kínál a résztvevőknek arra, hogy átéljék a megbocsátás folyamatát, megtalálják a belső békét, és lelkileg megújuljanak.

A Ráhel szőlőskertje olyan helyszín, ahol lehetőség nyílik Isten szeretetének és együttérzésének mélyebb megélésére. Ide érkező nők és férfiak – sok esetben először az életük során – megnyílhatnak, és megoszthatják abortusszal kapcsolatos legbensőbb érzéseiket egy bizalmas környezetben. A résztvevők biztonságos lelki térben felfedhetik legfájdalmasabb titkaikat, és a lelkigyakorlat végére új remény és hit születik a szívükben – mondja Anett. Hozzáteszi, hogy az abortusz választásakor a nőket gyakran egyfajta blokkolt gondolkodás jellemzi, azonban mélyen belül azt hiszik, hogy tudatos döntést hoznak.

Olajos Anett Piliscsaba 2023.11.16. Fotó: Ficsor Márton

Nagyvállalkozók és menedzserek is ellátogatnak hozzánk, ahol egymás mellett mérlegelik a tényeket, és arra a következtetésre jutnak, hogy a gyermeket nem tudják megtartani, így az abortusz tűnik az egyetlen lehetséges megoldásnak. Azonban a lelki hétvége során robbanásszerű gyógyulásokon mennek keresztül Isten segítségével, és tele lesznek hálával, hogy ha ezt csak a felét is tudták volna korábban... A legtöbben korábbi állapotukat teljes őrületként és elmezavarként írják le. Kutatások is megerősítik, hogy ilyenkor a nőben halálfélelem alakul ki, egy olyan sokkos állapot, ami a veterán katonákhoz hasonlítható – mondja Anett. Szerinte az egyik legfájóbb kérdés, hogy az orvosok miért vélik úgy, hogy ebben a témában pártatlanok tudnak maradni.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

„Ez a téma alapvetően élet-halál kérdéseket vet fel, és az orvosoknak minden körülmények között az életet kellene védeniük” - hangsúlyozza. Hozzáteszi, hogy tapasztalatai szerint sok orvos nincs teljes mértékben tudatában a beavatkozások pszichés következményeinek, például annak, hogy egy ilyen trauma pszichológiai okokból meddőséget is eredményezhet. Anett szerint a posztabortusz-szindróma sokféle formában megnyilvánulhat, kezdve az önértékelési problémáktól egészen a szenvedélybetegségekig és a súlyos depresszióig. „A legnagyobb belső konfliktust az jelenti, amikor egy nő saját gyermekével szemben fordul, ami óriási lelki teher marad az életének hátralévő részére. Elnézést a kifejezésért, de a 'tetem' azóta is ott nyugszik a mélyben, elgyászolás nélkül. Ez a teher fokozatosan szétroncsol mindent, ami bennünket és a körülöttünk lévő világot érinti” - magyarázza az édesanya.

A legfrissebb statisztikák szerint a huszonéves nők körében a leggyakoribb a terhesség megszakítása. Anett tapasztalatai alapján a legtöbb esetben "kényelmi abortuszok" történnek – ő maga is ebbe a kategóriába tartozik. E korosztálybeli lányok sokszor úgy érzik, hogy nem kellene nagy áldozatokat hozniuk a gyermekvállalás érdekében, azonban sokan attól tartanak, hogy egyedül maradnak a gyermeknevelés feladatával, mivel az apa vagy a szüleik nem nyújtanak támogatást. "Ez az érzés számomra szörnyen megdöbbentő, és még feldolgozásra vár. Ráadásul vannak olyan párok is, akik már több gyermeket elvetettek, holott házasságban élnek, és egyszer csak úgy döntenek, hogy már nem kívánnak több gyermeket."

Anett a három kisfia után Isten kegyelméből végül még két kislánynak is életet adott. Azóta számtalan tanúság­tételen van túl, amelyek során megértette, mennyire fontos a prevenció és az érintettek gyógyulása. "Amíg ennyi sebzett nő és házasság van Magyarországon, nehéz lesz kilépni az ördögi körből" - jegyzi meg. Azt is elmondja, a gyermekei elől sem titkolta el a történteket. "Egy ilyen bűn rendkívül káros a családi életre. Ezt talán ösztönösen éreztem, így a legeslegelején elmeséltem a gyerekeknek, hogy a mama rossz döntése miatt egy testvérkéjük nem születhetett meg; ő a mennyországban van, de mindig itt van velünk."

Azóta már számos kisgyermek érkezett a világra hazánkban, akik Anették odaadó és szükségleteket kielégítő munkájának köszönhetik életüket. "Valójában a Jóisten keze munkálkodik, nem mi vagyunk a főszereplők, őt kell magasztalnunk minden egyes megmentett kis lélek kapcsán" - osztotta meg gondolatait az édesanya.

Természetesen! Íme egy egyedibb változat: „Részt veszek a választásokon.”

Pont tizenöt év telt el azóta, hogy elvesztettük őt. Ráhel óta ez a nap már nem hoz olyan fájdalmat, inkább az ő emléke és lénye tölti meg. Velem van, a szívemben ringatózva, gyertyát gyújtok, és érte lobog a láng. Együtt vagyunk, egymásra gondolunk, és nem magunkat gyászoljuk. A valódi gyászra ő tanított meg engem. A lelkigyakorlat során egy meg nem született kisfiúnak írtam, hogy nem én adtam neki az életet, hanem ő nekem. Jézus szerint is csak a legkisebbek képesek ilyen nagy dolgokra. A Ráhel kertjében nem találkoztam senkivel, aki elítélt volna. Láttam, hogy a jézusi felhatalmazást itt gyógyításra használják, ami talán mindannyiunk legnagyobb vágya. Bármennyire is különbözőek voltunk - eltérő háttérrel, hittel vagy anélkül -, az elfogadás és az őszinteség mindenkit megérintett.

Két évvel ezelőtt részt vettem egy lelkigyakorlaton, amely mély nyomot hagyott bennem. Akkor már több mint húsz éve cipeltem az abortusz súlyát, és noha korábbi gyógyító lelkigyakorlatok során sikerült egy részt leraknom, a terhem még mindig ott volt. Azon a hétvégén valami csodálatos történt. Mindannyian, akik ott voltunk, érezhettük a gyógyulás szelét, láthattuk, ahogy a többiek is változnak. Számomra a legfontosabb élmény az volt, hogy végre meg tudtam ölelni azt a fiatal, makacs és önhitt lányt, aki egykor én voltam. Néhány hónappal később kezdett körvonalazódni bennem, hogy fokozatosan, lépésről lépésre omlik le az a fal, amely Jézus és köztem állt, akadályozva az igazi kapcsolatunkat. Ennek az új, mélyebb és személyesebb istenkapcsolatnak köszönhetően az életem apránként, de folyamatosan átalakul.

Óvatos léptekkel, szívem mélyén rejlő érzésekkel osztottam meg valakivel Anett történetét, aki az Abortusz.hu mögött áll. Később én is felfedeztem az oldalt, és könnyek között olvastam végig a sorokat. Azóta, valahányszor eszembe jutott, amit átéltem, a könnyeim szabadon folyni kezdtek. Megdöbbentett, hogy mennyire eltemettem magamban a múltat; négy éven át még csak a sírás sem jutott eszembe. Mostanra azonban bőségesen bepótoltam ezeket a fájdalmas pillanatokat. Először a fájdalmam miatt, majd a kegyelem sugárzó hatása által. A lelkigyakorlat számomra legszebb élménye az volt, amikor megtudtam, hogy van egy gyermekem, akinek nevet adtam. Ekkor kezdődött el a megtérésem. Az abortuszom miatti fájdalmam mellett a kapcsolatot, amely már régóta nem vezetett sehova, szintén el kellett engednem. Bár próbálkoztam többször is, egészen a lelkigyakorlatig nem sikerült. Azóta nap mint nap érzem a végtelen szeretet hatalmát és erejét, amiről korábban nem tudtam, pedig mindig ott volt mellettem. Van egy nagy sebem, amelyet örökre magammal viselek, de most már tudom, hogy létezik megbocsátás, és megtapasztaltam a kegyelmet.

Amikor először találkoztam a Ráhel szőlőskertjében megrendezett lelkigyakorlattal, azonnal tudtam, hogy részt kell vennem rajta. Ez a program három nap intenzív tapasztalatból áll, és rendkívül jól van megszerkesztve. Vasárnap egy szívszorító gyászszertartásra és egy hálaadó szentmisére kerül sor, ahol a résztvevők vendégeket is meghívhatnak. Én a gyermekeim édesapját kértem fel, hogy csatlakozzon hozzám, és bár több mint tizenhat éve külön élünk, ő örömmel elfogadta a meghívást. Az ő támogató jelenléte igazán különleges ajándék volt számomra. Isten gyógyító szeretete valóban hatalmas. A lelkigyakorlat végén úgy éreztem, hogy a negyedik gyermekem mégis megérkezett hozzám.