Családias összejövetel, ahol a kötelékek még szorosabbra fűződnek.


Az eltérő fejlődésű kisgyermekek szülei számára különösen kihívást jelent, hogy szabadidőt találjanak maguknak, amelyben kapcsolatba léphetnek kortársaikkal, vagy akár társasági eseményeken vehetnek részt. A szellemi vagy testi fogyatékossággal élő gyermekek nevelése és fejlődésük támogatása gyakran 24 órás elköteleződést igényel, jellemzően az édesanyák részéről, de sok esetben mindkét szülő aktívan részt vesz ebben a folyamatban. A napi rutin mellett számos család rendszeresen ellátogat a marosvásárhelyi Szent Ágnes rehabilitációs központba, ahol a gyermekek gyógypedagógiai és szenzoros integrációs fejlesztésben részesülnek. E központban a szülők is támogatást kapnak, hiszen tanácsadások, segítő beszélgetések és a központ szakembereinek közreműködése révén mindent megtesznek azért, hogy a szülők is megtalálják a számukra szükséges támogatást és megértést.

A szakemberek csapata észlelte, hogy a szülők számára elengedhetetlenek a közösségi programok, ezért évente legalább kétszer családi napokat rendeznek. Ezek az események lehetőséget adnak arra, hogy a speciális fejlődési igényű gyermekek szüleik és nagyszüleik társaságában részt vegyenek egy, a kijelölt téma köré épülő programon, amely gyakran az évszakokhoz vagy különböző ünnepekhez kapcsolódik. 2024-ben az első családi napra júliusban került sor, ahol a résztvevő családok lovas foglalkozáson vehettek részt a vajdaszentiványi Art Equest Egyesület területén. A második eseményre pedig közvetlenül karácsony előtt került sor, ami különösen alkalmas időpontot biztosított a családok számára, hogy együtt ünnepeljenek és közösen alkossanak.

A Caritas székhelyén ünnepi hangulatban különböző kézműves foglalkozások vártak elsősorban a gyerekekre, de a szülőkre is, akik a mézeskalács formázása, a karácsonyi dekorációkészítés, a sóliszt gyurma gyúrása, dagasztása és a hóembert ábrázoló képeslap ragasztása közben elmélyítették kapcsolatukat gyermekeikkel, ugyanakkor sorstársaikkal és szakembereinkkel is felszabadultan, vidáman beszélgettek. A kézimunkázás mellett a gyerekek egyénileg és közösen is játszhattak: fürödhettek a labdamedencében, süthettek-főzhettek, babaházat rendezhettek be, autózhattak vagy vonatozhattak. Mindeközben szüleiknek bőségesen nyílt alkalmuk a kapcsolatteremtésre, barátkozásra, de az ünnepre való ráhangolódásra is. A háttérben a szépen megterített asztalon finom ételek és italok sorakoztak, amelyekből mindenki kedvére fogyaszthatott. Az alkalom közös énekléssel végződött meghitt, családias hangulatban.

Related posts