A horizont zöldellő árnyalatai ragyognak, míg a fű tengerkéken hullámzik.
Nem, nem elírás, a cím helyes - legalábbis a politikusok szerint.
Az utóbbi időben ugyanis már bármit ki mernek jelenteni, és annak az ellenkezőjét is - mondjuk másnap. Néha már az sem lenne fura, ha a hírek, politikusi nyilatkozatok mellé odaírnák, hogy az mikor volt érvényes, mert lehet, másnap már éppen az ellenkezője lesz "igaz". A választók pedig nem gondolják azt, hogy az imádott vezető gyakorlatilag ostobának nézi a szavazóit. Olyannak, aki mindent elhisz, még azt is, hogy az ég zöld, a fű kék. Sőt, a legelvetemültebbek még meg is magyarázzák, hogy a fű sosem volt zöld, és az ég színe sem volt kék - azt csak a gonosz másik oldal vagy egyenesen a háttérhatalom akarja elhitetni velük.
Feltűnt már önöknek, hogy a politikai pártoknak, vezetőknek, ideológiáknak ma már nem szimpatizánsaik, támogatóik vannak, hanem vakbuzgó, végsőkig elkötelezett híveik? Éppen ez a fordulat magyarázza, hogy a politikusok mindent is képesek eladni a híveknek - mint egy porszívóügynök, aki elhiteti a vevővel, hogy szüksége van a méregdrága, most akciósan kínált készülékre is. Előbb vagy utóbb az átvert emberek rájönnek, semmi szükségük nem volt ezekre a termékekre, a politikai hétköznapokban azonban ritka az, amikor egy-egy párt, vezető szavazót veszít azért, mert az rádöbben, semmi sem volt igaz abból, amit korábban ígértek neki.
A politikusok hajlamosak arra, hogy mindig másokat okoljanak a kudarcokért, sosem vállalják a felelősséget, ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy kellene. Az ellenfél, a másik politikai tábor, a liberálisok, a kommunisták, a jobboldaliak, a baloldaliak – mindannyian bűnbakként szolgálnak, miközben ők maguk tiszta lappal indulnak. A sikerek esetén viszont mindig ők a hősök, és lassan már ott tartunk, hogy a Nap is csak a mi nagyszerű vezetőnk kedvéért kél fel naponta. Aki másképp vélekedik, azt idegen hatalmak ügynökének titulálják, aki a vezér bukását kívánja. Ismerős ugye? Ezért is van az, hogy a politikai diskurzus egyre inkább a társadalom megosztására összpontosít, két ellentétes táborra: a miénkre és az ellenségünkre. Míg régen a másik oldal meggyőzése volt a cél, ma már inkább a tönkretétel, megalázás és letiprás dominál. Mintha csak egy valódi ellenséggel állnánk szemben. Milyen sok családi és baráti kapcsolat ment már tönkre emiatt a feszültség miatt!
A politikai diskurzus színvonala manapság egyre inkább lejtmenetben van. A politikusok nyelvezete olyan kifejezésekkel és káromkodásokkal gazdagodik, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak a közéletben. Csak idő kérdése, mikor kezdik el egymást leprostituálni, lepatkányozni, leférgezni. Elnézve a történéseket, talán már el is érkeztünk ehhez a ponthoz. Olyan érzés, mintha egy záróra előtt álló kocsma mélyén vitatkoznának a részegek, akik néha össze is csapnak. Ahol a valóság már teljesen átalakul: a fű kék, az ég zöld – ezt mindenki elhiszi, ha elég ittas állapotban van. De van egy lényeges eltérés: a kocsma népe másnapra kijózanodik, és ráébred, hogy becsapták őket. A politikai színtéren azonban ez nem így működik. Itt a kijózanodás helyett egy újabb hazugsággal kell etetni a híveket, nap mint nap emelni a tétet, fokozni a feszültséget. A követők már régóta nem veszik észre, hogy nemcsak átverik őket, de gyakran még meg is fosztják őket a javaiktól. Sőt, még hálásak is érte. Sétálva pedig folyamatosan dudorászva hangoztatják: az ég zöld, a fű kék...
