Az Abaúj-Tornai Krónika 2024/2. számának legfrissebb tartalma izgalmas újdonságokat és mélyreható elemzéseket kínál. A kiadvány a helyi történelem és kultúra iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen forrást jelent, bemutatva a régió gazdag örökségét és a

A kassai MaJel Rovás Központban december 19-én ünnepélyes keretek között zajlott le az Abaúj-Tornai Krónika legfrissebb számának bemutatója. Az esemény házigazdája Nagy László főszerkesztő volt, aki részletesen ismertette a lap újdonságait és tartalmát.

Egy helytörténeti folyóirat hiányát éreztük már a rendszerváltás előtt is.

A Budapesten megjelenő Honismeret című folyóirat részben orvosolta ezt a hiányt. A rendszerváltás utáni időszakban a Révkomáromban indult Múltunk Emlékei lap célja is az volt, hogy betöltse ezt az űrt, de sajnos, ez a kezdeményezés csak rövid életűnek bizonyult. Ezt követően a Rimaszombatban megjelenő Gömörország hosszú időn át magas színvonalon végezte ezt a fontos munkát, de a pályázati követelmények végül ellehetetlenítték a működését.

A rendszerváltás után megkezdődtek a próbálkozások a Történelmi közlemények - Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából című folyóirat újjáélesztésére, valamint annak kétnyelvűsítésére. 1994 decemberében látott napvilágot a folyóirat 0. száma, ám a kezdeményezés sajnos hamarosan elhalt, mivel nem talált megfelelő támogatót.

2021-ben indult az Abaúj-Tornai Krónika, melynek számai az interneten is megtalálhatók és letölthetők (https://abaujtornaikronika.hu/kronika).

Ezt az encsi székhelyű Abaúji Honismereti és Helytörténeti Egyesület adja ki.

Törekvésük olvasmányosan, érdekesen, de tudományos alapossággal bemutatni "az egykori Abaúj-Torna vármegye településeit, jeles személyeit, nevezetes eseményeit".

A lap legfrissebb, idei második száma történeti-földrajzi tanulmánnyal indít. A Felföld a neolitikum óta (Kr. e. 6000-4400) emberformálta tájjá alakult, azonban a művelt területek, tekintettel a népesség alacsony számára és a talajművelő eszközök kezdetlegességére (kőből, fából, agancsból készültek), apró, egymástól elszigetelt területek alkothattak csupán. Bár a vaskorban (Kr. e. 800- Kr. u. 50) megjelenik az ásó, kapa és eke, de ezek a szerszámok nagyon lassan terjedtek.

A Felföld vidékének területe nem egyezik meg Szlovákia határaival.

Északi határa természetesen egyértelmű, hisz az azonos a Magyar Királyság északi határával. Délen nagyjából a következő városok mentén halad: Pozsony-Nagyszombat-Nyitra-Esztergom-Eger-Miskolc-Sárospatak, majd meredeken északnak fordul, hogy elérje az ezeréves határt (l. a 8. oldalon látható térképet).

A népvándorlás időszaka (5-9. század) alatt, egy száraz klímaszakasz közepette (750-1000), a korábban kialakult kultúrtájak alapjai szinte teljesen megsemmisültek. Ennek következtében a honfoglalás idején meginduló élettér-formáló tevékenység nem támaszkodhatott az elődök által végzett munkára, amely a letelepedő magyarság és a környező etnikai csoportok közös erőfeszítéseinek eredménye volt. Az új közösségeknek tehát újjá kellett építeniük mindazt, amit a természet és az előző kultúrák hagytak maguk után.

A Felföld tájszerkezete a középkor végén már a természetes fejlődés folyamatának eredményeként formálódott.

Ezután a helytörténeti magazin felfedi a Felföld történeti tájtípusainak sokszínűségét.

A területet nyolc különböző kategóriába sorolhatjuk. Az első kategória a magashegyek zord tájait öleli fel. A második csoportba az 1000 méter magasságot meghaladó hegyek tartoznak, míg a harmadik csoport a teraszos harántvölgyek ártéri zónáit foglalja magában. A negyedik kategória az 1000 méterig terjedő középhegységek peremvidékeit, völgyeit és kisebb medencéit tartalmazza. Az ötödik csoport a kiemelkedő hegyközi kismedencékre összpontosít. A hatodik kategória a hegyközi teraszos folyóvölgyekre vonatkozik, ahol fejlettebb és tartósabb kultúrtáj alakult ki. A hetedik csoportba a tágas hegyperemi és medence-dombságok tartoznak. Végül, a nyolcadik csoport a domborzati peremek hegylábfelszíneit és a folyók közötti alföldperemi ármentes síkságokat foglalja magában. A folyók és patakok hordalékkúpjainak területein gazdag tájhasználat jellemző: a szántóföldi és kertgazdálkodás mellett, helyenként a hegylábfelszínekre kiterjedő szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint állattenyésztés is elterjedt.

A felsorolt történelmi tájtípusok kultúrtájai még nem kapcsolódtak össze.

Ez a tanulmány Kassa 19. századi regionális jelentőségének részletezésére összpontosít, bemutatva a város társadalmi, gazdasági és kulturális hatását a korabeli térségben.

A 19. század első felében, a kiegyezés időszakában, amikor Magyarország 496 városában összesen 3.363.154 ember élt, a lakosság körülbelül 21,81%-át tette ki. Ekkor a városok fejlődése és a társadalmi változások jelentős hatással voltak az ország arculatára. A 19. század végére a helyzet tovább formálódott, és a 20. század elején már 10 regionális központot tartottak számon. Ezek közé tartoztak Zágráb, Pozsony, Kolozsvár, Szeged, Kassa, Debrecen, Pécs, Temesvár, Nagyvárad és Arad, amelyek mindegyike fontos szerepet játszott az adott időszak gazdasági és kulturális életében.

Összegzésként megállapítható, hogy a tanulmány hangsúlyozza: Kassa 19. századi regionális szerepének és jellegzetességeinek alapos feltárása még előttünk áll. Kassa vonatkozásában Trianon legfájdalmasabb következménye az államhatár elválasztó szerepének megerősödése volt, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a város mint regionális központ elveszítette térszerkezetének jelentős részét.

Ez a tanulmány felfedi az ináncsi Avilai Nagy Szent Teréz templom lenyűgöző, 250 éves történetének rejtelmeit.

A szikszói Csáky-Hunyady kastély, amelyet Bethánia néven ismernek, egy különleges hely, amelynek története gazdag és sokszínű. Az épület 1952 után baromfikeltető állomásként szolgált, így dísztermében nemcsak ünnepi események, hanem a mezőgazdasági élet mindennapjai is zajlottak. Az idők során a kastély különböző funkciókat öltött magára: voltak itt hivatalok, lakások, sőt óvoda is, ami jól mutatja, hogy a történelem folyamán sokféle célra használták ezt a gyönyörű épületet. A rendszerváltás után a Szociális Missziótársulat női szerzetesrendje új célt adott a kastélynak, amikor idősek otthonává alakította át, ezzel egy új fejezetet kezdve életében, és lehetőséget biztosítva a közösség idősebb tagjainak a gondozásra és a támogatásra.

Ez a cikk Bódvavendég szakrális emlékhelyeinek felfedezésére invitál, miközben egy másik írás egy 1732-es kocsmai verekedést elemez. Az ilyen incidensek a korabeli közélet szerves részét képezték, és nem számítottak ritkaságnak. A történet Szentandrásra, Torna vármegyébe vezet, ahol a szerző részletesen bemutatja a település társadalmi struktúráját, kezdve a kora újkor hajnalától egészen a 18. század végéig.

Ez a tanulmány Salkaházi Sárát, a 125 évvel ezelőtt született kiemelkedő személyiséget helyezi a középpontba. Sárát nem szükséges különösebben bemutatni a mai közönség számára, hiszen élete és munkássága mély nyomot hagyott a történelemben. Kassán, a főszékesegyházban álló szobra is hűen tükrözi az ő örökségét és jelentőségét.

Folytatódik a Pap-Váriné Sziklai Szeréna életművéről szóló sorozat, akiről a rendszerváltás előtt nem illet beszélni, pedig sokak által ismert volt a Magyar Hiszekegy.

Ennek a történetnek a hitelességét remekül illusztrálja, amit Zakar András mesélt nekem egy nap, még a múlt század 70-es éveiben. András, aki Mindszenty egykori titkára volt, mosolyogva idézte fel azt a különös esetet, amikor egy fiatal pár éppen házasságkötésre készült egy faluban. A plébános, aki a felkészítést végezte, úgy döntött, hogy egy kis beszélgetést folytat a pár tagjaival. Amikor elérkezett az idő, hogy a vőlegény megmutassa tudását, a plébános arra kérte, mondja el a Hiszekegyet. A fiatal férfi azonban nem a hagyományos szöveget mondta el, hanem egyenesen vigyázzba vágta magát, és Sziklai Szeréna versét szavalta el! Az eset jól tükrözi, hogy a hagyományos vallási szövegek helyett néha a művészet és az érzelem még meglepőbb formában bukkanhat fel.

A 122 oldalas kiadvány tiszteleg az idén elhunyt famíves, Nemes Sándor (1951-2024) emlékének, aki elhivatott erdészként élt és dolgozott. Biharnagybajomban, Hajdú-Bihar vármegye szívében látta meg a napvilágot, de 1996-ban Hejcére költözött, ahol új otthonra lelt. Művészetében a "turáni világ" lenyűgöző formáit és szépségeit formálta meg fából, életművével maradandó nyomot hagyva a helyi közösségben.

Olvashatunk a Kisasszony-napi kivilágításról és a tornai honvédekről is, akik a Don-kanyar poklát járták meg a második világháború idején.

A Könyvespolc-rovat Surovec Róbert novelláskötetét mutatja be. A lapot a már megszokott régi abaúji és tornai anekdoták zárják.

Örömteli, hogy a Trianon által ketté szakított Abaúj-Torna vármegye történelmét és kincseit egy kiadvány képes újra egyesíteni.