Esterházy II. Miklós jelentős hatással volt a zenetörténelemre, mivel mecénásként támogatta a zenészeket és komolyzenei műveket.


Ha kellett, akár hajnalig is a betegei mellett virrasztott Andrássy Ilona

Esterházy Miklós Ferdinánd Bécs szívében látta meg a napvilágot. A Habsburgok iránti hűségéről ismert Esterházy-család örököseként, ifjúkorát a császári hadsereg kötelékében töltötte, még a nagyszabású II. József uralkodása alatt, aki 1780 és 1790 között vezette a birodalmat.

1790-ben, alezredesként már aktívan részt vett a török ellen vívott harcokban. Két évvel később, 26 éves korában a Mária Terézia által alapított magyar királyi nemesi testőrség parancsnokává nevezték ki. 1803-ra elérte az altábornagyi rangot, majd 1817-re a táborszernagyi rendfokozatot is megszerezte.

A Francia Császárság ellen folytatott háborúk idején Napóleon egy különös ajánlatot tett: felajánlotta a független Magyarország koronáját, amennyiben a magyar vezető hadat üzenne Bécsnek. A herceg azonban elutasította ezt az ígéretes lehetőséget, és indoklása máig rejtély marad. Valószínű, hogy az Esterházy család hagyományosan császárhű hozzáállása, valamint a herceg politikai éleslátása egyaránt közrejátszott a döntésében. Az is elképzelhető, hogy egyszerűen nem vágyott a hatalomra és az uralkodói szerepre.

Mielőtt azonban megkezdte volna fegyveres szolgálatát, a korabeli arisztokrata szokás szerint körbeutazta Európát, angliai, itáliai és francia útjai során nagyapjához, Esterházy Miklós Józsefhez, azaz "Fényes Miklóshoz" hasonló ízlése alakult ki a művészetekben és az élet szép dolgaiban.

Esterházy II. Miklós portréja egy különleges művészeti alkotás, amely nem csupán a személy fizikai megjelenését ragadja meg, hanem a korabeli társadalmi és politikai kontextust is tükrözi. Miklós, a híres Esterházy család tagja, a 18. században élt, és életének sokszínűsége, valamint a művészetek iránti elkötelezettsége kiemelkedő szerepet játszik a magyar történelemben. A portrén Miklós arca határozott vonásokkal és kifejező szemekkel jelenik meg, amelyek mögött egyfajta intelligencia és bölcsesség rejlik. Öltözete a kor divatját tükrözi, finom szövetekből készült, díszes részletekkel, amelyek a család gazdagságát és társadalmi státuszát sugallják. A háttérben látható táj vagy épület nemcsak a művész elképzelését tükrözi, hanem Miklós kapcsolatát is a földdel és a közösséggel, amelyben élt. Esterházy II. Miklós nem csupán egy arisztokrata, hanem a művészetek és a tudományok mecénása is volt, aki támogatta a kultúra fejlődését. Portréhoz fűződő történetek és anekdoták gazdagítják a képet, megjelenítve a személyiség sokszínűségét és a korabeli életformákat. Az ő életének és munkásságának bemutatása lehetőséget ad arra, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a 18. századi Magyarország társadalmi és kulturális viszonyaiba. Ez a portré tehát nem csupán egy arckép, hanem egy időutazás, amely lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük Esterházy II. Miklós jelentőségét és örökségét a magyar történelemben.

A "Pompakedvelő" néven ismert nagyapja idején virágzó kismartoni udvari zenekart 1794-ben újjáalakította, és ő nevezte ki karmesternek Joseph Haydnt, akit később Johann Nepomuk Hummel váltott fel. Miklós emellett jelentős hatással volt a zenetörténetre is, hiszen Beethoven C-dúr miséjét 1807-ben a herceg kérésére alkotta meg.

A zene iránti vonzalma mellett a festmények és egyéb képzőművészeti alkotások iránti szenvedélye is kiemelkedő volt. Az általa összegyűjtött galéria 1871-ben került a magyar állam birtokába. Ez a gyűjtemény képezte az alapját a Magyar Tudományos Akadémia épületében található Országos Képtárnak, amely később egyesült a Szépművészeti Múzeum gyűjteményével. A festmények, rézmetszetek és rajzok mellett a könyvek iránti elkötelezettsége is jelentős szerepet játszott gyűjtői tevékenységében.

A kismartoni kastélyon nagyszabású felújításba fogott, Charles Moreau tervei alapján a barokk rezidenciából klasszikus stílusú épület lett, és elkészült a ma ismert Haydn-terem is. Mivel Napóleon csapatai Kismartont is elérték a harcok során, az átépítés félbeszakadt, így a tervezett operaház és galéria végül nem készült el.

1783-ban kötött házasságot a Maria Josefa Hermenegilde von Liechtensteinnel, aki szintén a művészetek (és különösen Haydn) pártfogója volt. A házasságból három gyermek született: Pál Antal, Miklós Károly és Mária Leopoldina. A harmonikusnak nem mondható kapcsolatban a herceg félrelépései rendszeresek voltak, ezeket a kismartoni kastélyban folyó pezsgő társasági élet igencsak megkönnyítette.

A kismartoni Esterházy-kastély tervezett, de végül sosem megvalósult kerti homlokzata, amely 1812-re datálható, egy különleges építészeti elképzelés volt. Az eredeti tervek izgalmas látványvilágot ígértek, amely szervesen illeszkedett volna a kastély grandiózus környezetéhez. A homlokzat tervezése során a barokk és klasszicista elemek harmonikus összhangját kívánták megteremteni, ám a kivitelezés elmaradása miatt ez a lenyűgöző vízió csupán a múlt emlékeként él tovább.

A hercegné eltűrte férje hűtlenkedéseit, egészen a francia Madame Plaideux-vel folytatott viszonyból kirobbanó botrányig - ebből a tartósabb kapcsolatból három gyermek is született. A botrányt követően a megszégyenített hercegné visszavonult a társasági élettől.

Esterházy II. Miklós 67 éves korában távozott az élők sorából 1833. november 25-én, a festői Comó városában, Lombardiában. Pompás életvitele és grandiózus építkezési projektjei következtében a híres Esterházy család vagyona súlyosan eladósodott. Az anyagi helyzet helyreállítása érdekében később Salomon Mayer von Rothschild bankárhoz fordultak segítségért, remélve, hogy a neves pénzügyi szakember képes lesz megoldani a felmerült problémákat.

Related posts