A Tisza titokzatos mélyeiben rejtőző gyár: a Lippai-fűrésztelep radaron került a látókörünkbe.
A Tisza titokzatos mélységei számos rejtélyt rejtenek, de kevesen ismerik azt a történetet, amely Szeged alatt bontakozik ki: egykori virágzó fűrészüzem romjai várakoznak a felfedezésre. A Lippai család fűrésztelepe hosszú időn át szembenézett az árvizek pusztító erejével, a tűzvészek lángjaival és a háborúk zűrzavarával, ám végül a sorsa beteljesedett, és a helyszín csendessé vált. Radarképes felvételeken kutattuk, hogy mit őrzött meg a Tisza mélye a múlt emlékeiből.
A Tisza folyó mélye számos titkot rejteget, amelyeket talán még mi magunk sem tudunk igazán értékelni. A Lippai család egykori fűrésztelepe mára csupán egy elhagyatott betonhídra és az iszap alatt rejtőző romokra redukálódott. Bár az építmény több alkalommal is újjáéledt, az idő és a víz végül elnyelte annak egy részét, hagyva, hogy emlékei a folyó mélyén pihenjenek.
Radarkép a Lippai család elfeledett üzeméről, mely a mélyben rejtőzik, és története számos titkot őriz.
Dél-Magyarország egyik legjelentősebb faipari cégcsoportjaként tartották számon a Lippai család fűrészgyárát. Az üzem többször újjászületett Szegeden, és valahogy mindig megmaradt. A család zsindelykészítő és fakereskedő céggel indult, ám az otthonukat és a vállalkozást elmosta az 1879-es árvíz, és elszegényedtek. Két év múlva újra felépítették a kereskedést. Később Lippai Imre átvette édesapjától a gőzfűrész- és gyufaszál-hasogató üzem irányítását, de az három évvel később a tűz martaléka lett. Az akkori gazdasági helyzet és a trianoni döntés ellenére az üzem másodjára is felépült. A családi vállalkozás ezalatt jó és rossz történéseket egyaránt megélt már, de a vég 1948-ban jött el, amikor az államosítás miatt megszűnt az egykor jól működő gőzfűrésztelep. A feljegyzések szerint Lippai Imre és családja soha többé nem léphetett be az üzem területére.
A család sorsa, mint egy sötét felhő árnyéka, lassan borult a mindennapjaikra. Az összetartozás szálai feszülten húzódtak, míg a titkok és eltitkolt fájdalmak egyre nagyobb súlyt róttak a lelkükre. A boldog pillanatok, mint apró gyöngyök, csak ritkán bukkantak fel a mindennapok tengerében, ahol a veszekedések és a meg nem értés hullámai állandóan ostromolták őket. Minden egyes családi összejövetel egy újabb lehetőséget jelentett arra, hogy a sebek felszakadjanak, és a régi sérelmek újra előtérbe kerüljenek. A gyerekek ártatlan mosolya mögött feszültség bujkált, míg a felnőttek próbálták elrejteni az érzéseiket, mintha a hallgatás megoldás lehetne. Az apák és anyák között egyre mélyült a szakadék, miközben a múlt árnyai egyre inkább elhomályosították a jövőt. A család tragédiája nem csak az elvesztett pillanatokban rejlett, hanem abban is, ahogyan az egymás iránti szeretet lassan, de biztosan elhalványult. Az együtt töltött idő már nem hozott örömet; a szavak pedig, amelyek valaha összekötötték őket, most csak üres hangzavarokká silányultak. A családtagok közötti távolság egyre nőtt, míg a fájdalom és a bánat örvénylő tengere elnyelte az utolsó reménysugarat is. Egy tragédia, amely nemcsak a múltban gyökerezett, hanem a jelenben is megmutatta magát, emlékeztetve mindenkit arra, hogy a szeretet és a megértés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a család újra egységbe forrjon. A kérdés csak az, hogy van-e elegendő erő és akarat ahhoz, hogy ezt a nehéz utat bejárják együtt.
A vállalkozás sorsa végül kézről kézre járt, mígnem egy nap teljesen elhallgatott. A gépek monoton zúgása megszűnt, a telep pedig mozdulatlanságba süppedt, miközben a természet továbbra is élt és lélegzett. A Tisza medre folyamatosan alakult, hol kiszélesedett, hol pedig beszűkült. Talán egykor a folyó partja szűkebb volt, de az idő múlásával a víz eróziós ereje alattomosan alámosta a partokat, fokozatosan elhordva a földet, amely egykor szilárdan tartotta az érintetlen partvonalat.
A parton egykoron állhatott az üzem lépcsője vagy felvonóhídja, ahol a gőzgép ereje emelte a rönkfákat a gyár területére. Az idő múlásával, ahogy a meder átalakult, az építmény sorsa is megpecsételődött, és végül a víz alá merült. Mellette egy csónak nyugszik, de rejtély, hogy vajon a hídval együtt süllyedt-e el, vagy később, az idő múlásával került a mélybe. Az építmény egy része az iszap fogságába került, míg a csónak fenékkel felfelé fekszik, mintha csak az időt akarná megállítani. A radar mérései szerint az elsüllyedt tárgyak 7,8 méter mélyen pihennek, titkokat rejtve a víz alatt.
