A gender hatással van gondolkodásunkra? Fedezd fel a választ a "A patriarchátus természetrajza" című könyvben! - Könyves magazin
A patriarchátus jelensége különböző társadalmakban évezredeken át megmaradt, míg más kultúrákban soha nem vált dominánssá. Mi állhat ennek a mély gyökere mögött? Érdemes megvizsgálni, hogy a vadászó-gyűjtögető közösségek miért építettek egyenlőségelvű struktúrákat, és milyen tényezők vezettek ahhoz, hogy a mezőgazdaság fejlődése a férfiak hatalmának megerősödését hozta magával. A kérdések mélyebb megértéséhez Dávid-Barrett Tamás munkája remek kiindulópontot nyújt, és feltárja a társadalmi struktúrák komplex viszonyait. A könyvében részletesen elemzi a társadalmi normák, gazdasági változások és a hatalmi viszonyok közötti összefüggéseket, így lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk a patriarchátus kialakulásának okain, és a különböző társadalmak eltérő fejlődési pályáin.
A patriarchátus jelensége egy sokszínű tudományos megközelítést igényel, amely az antropológia, a hálózattudomány, a biológia és a közgazdaságtan területeit ötvözi. Ezen tudományok eredményei révén világosan láthatóvá válik, hogy a nemi normák nem csupán véletlenszerűen alakulnak, hanem mélyen gyökerező társadalmi és evolúciós törvényszerűségek formálják őket. Dávid-Barrett Tamás, az Oxfordi Egyetem evolúciós viselkedéskutatója, átfogó kutatásaival öt kontinens negyven országában arra mutat rá, hogy a patriarchátus nem egy mindenkire érvényes, elkerülhetetlen jelenség, hanem inkább egy történelmi "közjáték", amelynek végéhez közeledünk. Ahogy a társadalom értékrendje átalakul, és a fizikai erő helyett a tudás, az együttműködés és a kreativitás kerül a középpontba, úgy a nemi egyenlőség iránti igény is egyre erősebben fog megjelenni. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a gender kérdése ma már erőteljesen átpolitizáltá vált.
Matriokrácia (főnév): a nők és a férfiak kiegyensúlyozott hatalmi viszonya a demokráciában - némi nőuralmi beütéssel.
A szerző előszava a magyar kiadáshoz
Amikor először éltem angol nyelvterületen - ez 1995-ben volt, Cambridge-ben -, teljesen meglepett, hogy az angolban mennyire számít az egyes szám harmadik személyű személyes névmás női és férfi változata, vagyis a gender. Azóta immár majdnem 20 éve Oxfordban élő tudósként, valamint az emberi viselkedést tanulmányozó kutatóként világossá vált számomra, hogy nagyon nem mindegy, kinek és hogyan fejezzük ki a gondolatainkat.
Ezt a könyvet eredetileg angolul írtam, elsősorban azért, mert már két évtizede Angliában élek, az Oxfordi Egyetemen tanítok, és egy korábbi logopédiai nehézség miatt úgy döntöttünk akkori feleségemmel, gyermekeim édesanyjával, hogy egynyelvű családban neveljük a gyerekeinket. Épp ezért különös élmény számomra magyarul olvasni ezt a csodálatos fordítást. Köszönettel tartozom a fordítónak, a szerkesztőnek, akik hatalmas odaadással ültették át ezeket a gondolatokat és tudományos meglátásokat az anyanyelvemre.
Olvasás közben gyakran eszembe jut, hogy vajon ezek a tudományos belátások, amelyek számomra mély és fontos felismerések, másképpen születtek volna-e meg bennem, ha Magyarországon, magyarul írom meg ezt a könyvet.
Talán a leglényegesebb eltérés abban mutatkozik meg, hogy amikor a nyelvben a nemek közötti megkülönböztetés megjelenik – mint ahogyan az az angol nyelvben is megfigyelhető –, akkor az érveink megfogalmazásának módja is változik.
Ez a téma különösen figyelemreméltó, hiszen a társadalom nagy része – körülbelül 90 százalék – heteroszexuális férfiakból és nőkből áll. Ugyanakkor ott van egy kisebbség, akik homoszexuálisak, és egy még kisebb csoport, akik úgy érzik, hogy nem a megfelelő nemű testben élnek. Tudományos szempontból számomra ez rendkívül izgalmas. Ahogy társadalmaink fokozatosan távolodnak a hagyományos patriarchális rendszerektől, és egy új, szabadabb megközelítés felé haladnak, ezek a kérdések egyre inkább a középpontba kerülnek. Sokkal nagyobb jelentőséget kapnak, mint a korábbi patriarchális korszakokban vagy a vadászó-gyűjtögető közösségekben, ahol az ilyen identitások nem voltak ennyire láthatóak vagy elismertek.
Az angolban a "gender" kifejezés, amely magyarul "társadalmi nem"-ként jelenik meg, pontosan ezt a fogalmat írja le. Őszintén szólva - bár ezt nem nekem kellene megítélnem, hiszen nem Magyarországon élek - én nagyon nem szeretem ezt a magyar kifejezést. Nem azért, mert nem ír le valami fontosat, hanem mert amikor magyarul hallom, úgy érzem, mintha kést forgatnának bennem. Ugyanakkor mégis lényeges, mert pontosan leírja azt, hogy a társadalmi nem különbözik a biológiai nemtől. Természetesen tudom, hogy ez politikailag is érzékeny téma, de ettől még tudományos jelentősége is van.
Fajunkban – és ebben úgy tűnik, valóban páratlanok vagyunk – a meséink, kollektív tudásunk és világértelmezésünk nem csupán egyetlen egyén sajátos vonása, hanem közösségünk közös öröksége.
Ez az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy ne csupán biológiai nemünk legyen, hanem egy komplex önkép is, amelynek szerves részét képezi a nemi identitásunk. A könyv írója például egy olyan férfi, aki a nőket vonzza, tehát egy heteroszexuális ember. Számomra ez azt jelenti, hogy nem csak biológiai értelemben definiálom magam férfiként, hanem az önképem is ennek megfelelően formálódik: férfi vagyok, aki a nőkhöz vonzódik. Férfiak iránt soha nem éreztem vonzalmat, és nem is vágyom arra, hogy egy férfit megcsókoljak vagy szoros ölelésekre vágyjak. Ezzel szemben a nőkkel való kapcsolatokban viszont gyakran éreztem erős vonzalmat.
Ez talán banális megállapításnak tűnik, de fontos, mert bár legtöbbünk számára egyértelműen egybeesik a társadalmi nemünk a biológiai nemünkkel, sok ember esetében ez a kettő szétválik. Nem divatból, hanem azért, mert számukra ez a valóság.
Az angol nyelvben egyszerűbb a társadalmi nemekről beszélni, mivel létezik egy kifejezés, a "gender", amely pontosan ezt a koncepciót fedi le. Ezzel szemben a magyar nyelvben ez a különbségtétel nem annyira egyértelmű, hiszen a nyelvünkben nincsenek külön nemek, ami megnehezíti a társadalmi nemekkel kapcsolatos diskurzust.
Természetesen léteznek olyan speciális esetek, ahol bizonyos szavakhoz nemi jellegzetességek kapcsolódnak (mint például a "12asszony" vagy "férfi"), de ezektől függetlenül anyanyelvünk alapvetően eltér az angol nyelvtől, és általában az indoeurópai nyelvek struktúrájától is.
Ez azért fontos, mert könyvemben - legalábbis a második fejezettől kezdve - gyakran összemosom a biológiai és a társadalmi nem fogalmát. Nem azért, mert ezt tartanám helyesnek, hanem azért, mert a kettő állandó megkülönböztetése túlságosan bonyolulttá tette volna az amúgy is összetett gondolatmenetet.
Régebben gyakran foglalkoztatott a gondolat, hogy szükség lenne egy olyan magyar kifejezésre, ami hűen tükrözi az angol "gender" fogalmát. Nem feltétlenül a szó szerinti fordítást keresem – amit továbbra is idegennek érzek –, hanem valami új, ami egyértelműen kifejezné a társadalmi nem és a biológiai nem közötti különbséget. Ezzel szeretném hangsúlyozni, hogy egy olyan közösségben élünk, ahol figyelünk egymásra, és tisztelettel kezeljük mások identitását.
Ma viszont úgy vélem, lehet, hogy ez mégsem szükséges. Lehet, hogy a magyarhoz hasonló, nem nélküli nyelvekben egyszerűen nincs szükségünk erre, ezért ebben a könyvben ezt így hagytuk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem figyelünk honfitársainkra és embertársainkra, akik más társadalmi nemet élnek meg, mint a biológiait. Csupán arról van szó, hogy lehet, az anglicizmusok átvétele itt nem feltétlenül szükséges.
Ha a tisztelt olvasó másképp vélekedik erről, azt tanácsolom, hogy indítson egy saját kezdeményezést, és keressen, vagy hozzon létre egy új magyar kifejezést. Mi is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel, miközben a magyar kiadás előkészületein dolgoztunk. Azóta azonban én is átgondoltam a nézeteimet, és változott a véleményem.
A tudomány egyik legfőbb vonzereje abban rejlik, hogy lehetőséget ad számunkra az álláspontjaink folyamatos átalakítására.
Ez egy kiváló alkalom, viszont rendkívül kihívásokkal teli is.
Végül, szívből szerettem volna, ha mamám is élvezheti ezt a könyvet magyar nyelven. Másfél éve távozott az élők sorából. Ő nevelt fel engem egyedül, és az élete tele volt kihívásokkal. Talán most mások édesanyái fognak belőle inspirációt meríteni.
