A Ferrari pénztárcája is megérezte a rákényszerített változtatásokat.
Frédéric Vasseur, a Ferrari F1-es csapatfőnöke azt mondta, az istállónak nem csak extra munkát, hanem sok extra kiadást is jelentett, amiért sebtében át kellett alakítani az autójuk aljának kialakítását.
Az elmúlt hetek, hónapok bővelkedtek ad-hoc szabálymódosítási ügyekben, miután az F1-es csapatok keresztbe-kasul meggyanúsították és bemószerolták egymást, hogy nem szabályok megoldásokat használnak az autón. Az FIA igyekezett bezárni ezeket a kiskapukat, és ennek egyik áldozata a Ferrari volt, miután a Red Bull jelezte, hogy egyes csapatok a kopólemezek rögzítésénél trükközéssel jutnak előnyhöz.
A maranellóiak csapatfőnöke megemlítette, hogy az extra munka extra költségekkel is járt, márpedig a pénzügyi korlátozások miatt ez máshonnan vont el értékes dollárokat. "A költségvetésben ez sokba került, mert az összes kopólemezt át kellett alakítanunk" - idézte az Autosport a válaszát arra a kérdésre, hogy mibe került a Ferrarinak a módosítási kényszer.
"Muszáj volt változtatnunk, bár az FIA korábban megerősítette, hogy a kopólemezünk teljesen szabályos. Úgy vélem, jó döntés volt, hogy nem álltunk ki a döntés ellen, hiszen a célom az volt, hogy a bajnokságra fókuszáljunk, nem pedig ilyen apróságokra. Mindenesetre eléggé szokatlan volt a hozzáállásuk."
A Ferrari csapatfőnökének véleménye szerint Leclerc heves reakciója mögött az áll, hogy nem volt tisztában a helyzet teljes összefüggéseivel.
A Las Vegas-i Nagydíj előtt kiadott technikai direktíva nyomán a Ferrari csapatának mindössze egy hete volt az átalakításokra, de a csapatfőnök nem kívánja ezt az időszakot kifogásként felhozni a nehézségeikre. Bár sikerült némi előnyt nyerniük a McLarennel szemben a konstruktőri bajnokságban, ez még mindig nem elegendő, különösen figyelembe véve, hogy a következő verseny, a Katari Nagydíj várhatóan kedvezőbb lesz a wokingiak számára.
"Ez van, de nem mentség a teljesítményünkre - mondta Vasseur. - Ez két külön dolog. A problémáinkat a gumik okozták, semmi közük nem volt [a technikai direktívához]."